Hárommilliárd forintból újult meg a margitszigeti Danubius Thermal Hotel

2019. 05. 10., 16:15

Hárommilliárd forintból újult meg a margitszigeti Danubius Thermal Hotel, a főváros legnagyobb gyógy-wellness szállodájának megújult éttermét pénteken adták át.

Mácsai Péter, a Danubius margitszigeti szállodáinak igazgatója az átadón elmondta: a Danubius Health Spa Resort Margitsziget az elmúlt három évben a szálloda csaknem minden területét érintő felújításokon ment keresztül. Először a vendégszobák és folyosók kaptak elegáns, korszerű arculatot, majd a közös terek – lobby és konferenciatermek, Spa recepció – kerültek sorra. A felújítások pénteken zárult harmadik ütemében az étterem, a 250 fős konferenciaterem és a szálloda két szintjének felújítására mintegy 1 milliárd forintot fordítottak.

Mácsai Péter elmondta: a Danubius Hotels Zrt. a csoport szintű árbevétel és nyereség egyszámjegyű növekedését várja 2019-ben, a bevétel növekedése kissé lassul az előző évhez képest. Idén az első negyedévben a margitszigeti szállodák átlagosan 60 százalékot meghaladó kihasználtsággal üzemeltek, ami kiemelkedőnek számít a felújítások mellett. A beruházások a szálloda jövedelmezőségét és a teljes szolgáltatás minőségét egyaránt javítják. A margitszigeti gyógyszálloda a legkomplexebb vendég összetétellel rendelkező szállodájuk, mivel a gyógyturizmus mellett üzleti utazók, családok, egyéni és csoportos vendégek, sportrendezvények versenyzői és szurkolói is megfordulnak itt – tette hozzá az igazgató. (MTI)

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-03 11:48:28
Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül? Sok esetben protekció vagy ismeretség nélkül szinte lehetetlen eljutni az illetékesig. Ezen próbál segíteni egy újonnan indult ingyenes online platform.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS