Egyedülálló honlapot indított a turisztikai ügynökség

Egyedülálló honlapot indított a turisztikai ügynökség
2022. 07. 12., 19:23

Új, információs honlapot indít a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), amelyen cikkeket, híreket, tanulmányokat tesz közzé a rendelkezésére álló big data állományok alapján.

Az oldal látványos vizualizációkon mutatja be a valós idejű be- és kijelentkezéseket, a legnépszerűbb városok iránti belföldi keresletet, akár csak a küldőpiaci mozgásokat. A honlap célja, hogy a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) és más adatforrások alapján a sajtónak, az önkormányzatoknak, illetve minden érdeklődőnek naprakész képet mutasson a hazai turizmusról. A tematikus honlapon minden tartalom térítésmentesen olvasható.

A kormány stratégiai célként tűzte ki a turizmusban az innovatív technológiai megoldások és folyamatok kialakítását, valamint a digitális attitűd fejlesztését. Az új honlap indítása is ezt a célt szolgálja. Az MTÜ számára fontos feladat a turisztikai szektor tájékoztatása, digitális edukálása, amely a honlap indításával új fejezetéhez érkezik. A turisztikai információs portál külön menüpontban mutatja be az egyes városok és térségek turisztikai teljesítményét, a külföldről érkező vendégek úti céljait, az aktuális vendégforgalmi adatokat és a toplistákat.

A cikkek és elemzések mellett elérhetőek az MTÜ által, statisztikai adatokból készített havi és heti riportok is, amelyek rendszeres tanulmányozása hozzásegíti az olvasót az adatok mélyebb értelmezéséhez is. Az oldal funkcióit, felépítésének áttekintését a láblécben elhelyezett útmutató is segíti.

Jakab Zsófia marketing és kommunikációs vezérigazgató-helyettes kiemelte: „Az MTÜ a hazai turisztikai szolgáltatókkal és szakmai szervezetekkel közösen azon dolgozik, hogy az ágazat minden területén megteremtse a digitális átálláshoz szükséges feltételeket, és a szereplők felkészüljenek az online világ jelentette kihívásokra. Kezdettől fogva fontosnak tartjuk, hogy az NTAK-ba beérkező adatokból mi is visszaadjunk hasznos információkat és ezeket minél szélesebb körben megosszuk a sajtó, illetve a nyilvánosság teljes körű tájékoztatása mellett. Ez a cél vezérelt minket az igyutazunk.hu turisztikai információs portal létrehozásakor is.”

A megújult Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia soha nem látott fejlődési utat jelölt ki, amelynek középpontjában az adatvezérelt ágazatirányítás által is használt big data állomány áll. Az NTAK, az online kasszák, a mobilcellák, a kártyaforgalmi, az online keresési és a social média felületek által generált, deperszonalizált statisztikai adatok az MTÜ számára Európában is egyedülálló big data állományt jelentenek.

Az újonnan indított információs portálon az MTÜ minden rendelkezésére álló adatforrás felhasználásával jelentet meg hasznos és részletes információkat minden turisztika térségről, és azon belül minden releváns nagyvárosról. Rendszeresen közöl havi és éves kimutatásokat, összefoglalókat.

Az elemzések betekintést nyújtanak, hogyan használhatók fel a 21. században megkerülhetetlen adatalapú technológiák, melyek hosszútávon hozzájárulnak a szektor versenyképességének növeléséhez.

Magyar Turisztikai Ügynökség

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 17., 17:20
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
2026. 04. 17., 13:05
A fővárosban továbbra is élénk a kereslet a fedett gépkocsibeállók iránt, ami jelentős áremelkedést eredményezett: a XII. kerületben az átlagár már meghaladta a 10 millió forintot. Vidéken ugyanakkor nem látszik érdemi drágulás, bár a rekorder Kecskemét áraival így is megközelíti a budapesti szintet – derült ki az Otthon Centrum országos elemzéséből.
2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.