Budapesten közel 41 ezer forint, a Balatonnál 31 ezer forint volt az átlagos szállodai szobaár az első félévben

2024. 08. 15., 17:10

Az első félévben a szállodák szobafoglaltsága országos szinten 51 százalékos, az átlag bruttó szobaár pedig 34 785 forint volt – tájékoztatott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége friss trendriportja (a KSH adatait is felhasználva) a 2024. júniusi, illetve az első félévi mutatókat foglalja össze. Az alábbiakban az első félév adataiból mutatunk be néhányat.

Országos adatok

Idén az első félévben a hazai szállodákban összesen 9,8 millió vendégéjszakát töltöttek el a vendégek, melyből 4,5 millió volt a belföldi, 5,3 millió a külföldi. Az összes vendégéjszaka 9,6 százalékkal, a belföldi vendégéjszakák száma 7,9 százalékkal, a külföldi vendégéjszakák száma pedig 11,1 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál.

Június végéig a hazai szállodák összesen 326,4 milliárd forint bevételt értek el, ami éves szinten 15 százalékos növekedést jelent. Az első félévben szállodáink országos szinten 51 százalék szobafoglaltságot, 34.785 forint bruttó átlag szobaárat, 17 746 forint bruttó REVPAR-t (revenue per available room, egy kiadható szobára jutó szobaárbevétel), valamint 30 010 forint bruttó TREVPAR-t (total revenue per available room, egy kiadható szobára jutó összes árbevétel) értek el. A kihasználtság 1,1 százalékponttal, az átlag szobaár 6,9 százalékkal, a bruttó REVPAR 9,4 százalékkal, a bruttó TREVPAR 9,7 százalékkal haladta meg a 2023. első félévit.

2024 első félévében országosan összesen 14,2 milliárd forint értékű SZÉP kártyát váltottak be a vendégek, ez a belföldi bruttó szállásdíjbevétel 20,5 százalékát tette ki.

Budapest

A budapesti szállodákban idén az első félévben a vendégek több mint 4 millió éjszakát töltöttek el, közöttük 600 ezer volt a belföldi, 3,5 millió a külföldi. Az összes vendégéjszaka 11,1 százalékkal, a belföldi vendégéjszakák száma 7,8 százalékkal, a külföldi vendégéjszakák száma 11,7 százalékkal nagyobb volt a 2023 évinél.

A fővárosi szállodák idén az első félévben 152 milliárd forint bevételt értek el, amely 15,8 százalékkal felülmúlta a tavalyit, és amelyből 101,4 milliárd forint volt a szállásdíjbevétel.

A budapesti szállodákban június végéig a szobafoglaltság 62 százalék, a bruttó átlag szobaár 40 627 forint, a bruttó REVPAR 25 176 forint, a bruttó TREVPAR 37 748 forint volt. A kihasználtság 2,1 százalékponttal, az átlag szobaár 7,7 százalékkal, a REVPAR 11,4 százalékkal, a TREVPAR 11,4 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál.

Balaton

A Balatoni Idegenforgalmi Régió szállodáiban június végéig a vendégek 1,6 millió vendégéjszakát töltöttek el, közöttük 1,2 millió volt a belföldi, 400 ezer a külföldi. Az összes vendégéjszaka 15,1 százalékkal több volt a tavalyinál. A belföldi vendégéjszakák száma 14,5 százalékkal, a külföldieké 16,8 százalékkal múlta felül a 2023. első félévit.

Az első félévben a Balaton régió szállodái összesen 48,3 milliárd forint bruttó bevételt értek el, ami 19,9 százalékkal több a tavalyinál.

Június végéig a Balatoni Idegenforgalmi Régió szállodáinak szobafoglaltsága 42,7 százalék volt, ez 1,1 százalékpontos éves növekedést jelent. A bruttó átlag szobaár 31 103 forint volt, ami 3 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit. A bruttó REVPAR 13 275 forint, a bruttó TREVPAR 26 947 forint volt, az előbbi 5,8 százalékkal, az utóbbi 10,4 százalékkal haladta meg a 2023. első félévit.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 30., 18:05
A tervek szerint július 1-jén életbe lépő törvényjavaslat már most változásokat indított el a hazai ingatlanpiacon. A szabályozás különösen az agglomerációs településeken, valamint a kiemelt nyaralóövezetekben, a Balaton és a Velencei-tó környékén okozott árakban és keresletben is fordulatot. A Duna House ezért a helyi viszonyokat jól ismerő ingatlanszakértőket is megkérdezte.
2025-05-29 18:40:00
Több beszámoló, kevesebb működő cég – ez az ellentmondásos tendencia jellemezte az elmúlt évek májusi zárását. A kata-változás utórezgései még érződtek 2024-ben, de jövőre már inkább a cégszámfogyás nyomai lesznek hangsúlyosak. Az OPTEN összefoglalója.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS