11 milliárd forint bevételt könyvelhettek el a szálláshelyek a pünkösdi hétvégén

2024. 05. 30., 10:10

Mintegy 280 ezer vendég csaknem 530 ezer vendégéjszakát töltött el a hazai szálláshelyeken a pünkösdi hosszú hétvégén a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján. A vendégéjszakák száma ezzel 6 százalékkal, a vendégeké pedig 4 százalékkal szárnyalta túl a tavalyi pünkösdi időszakban mért értékeket.

Tizedével többen érkeztek külföldről az előző évhez képest, ők leginkább a fővárosba látogattak. A hazai turisták elsősorban vidékre utaztak, körükben a legnépszerűbb település Balatonfüred, Gyula, Siófok és Hévíz volt – ismertette a Magyar Turisztikai Ügynökség.

A szálláshelyek pünkösdi forgalmának 61 százalékát a belföldi utazók adták. A mintegy 166 ezer hazai vendég több mint 320 ezer éjszakát töltött el a magyarországi szállásokon. Az összefoglaló szerint a hazai utazók több mint 90 százaléka választott vidéki úti célt magának, ennek is köszönhetően az országos vendégforgalom közel 70 százalékából ezek a szálláshelyek részesültek.

A nemzetközi forgalom a belföldinél is jelentősebb mértékben nőtt május 17-20. között. A hazánkba látogató közel 110 ezer külföldi turista mintegy 207 ezer éjszakát töltött el, 10 százalékkal többet, mint a tavalyi ünnepi időszakban. A külföldi utazók továbbra is szívesen látogatnak Budapestre, tavalyhoz képest 22 százalékkal többen érkeztek a fővárosba. A beutazóforgalom erősödésének köszönhetően a fővárosi szálláshelyek mintegy 83 ezer vendéget fogadtak pünkösd alatt, ami összességében 20 százalékkal haladta meg a tavalyi eredményeket.

A fő küldőországok listáját Németország és Ausztria vezeti, ahonnan 34 ezer és 17 ezer vendégéjszaka realizálódott. Jelentős küldőpiac volt még az Egyesült Királyság (14 ezer), az Amerikai Egyesült Államok (10 ezer), illetve Csehország (9 ezer) is. Az előző évhez képest hatalmas növekedést mutatott Kína (5 ezer vendégéj), innen másfélszeresére nőtt a vendégéjszakák száma.

A turisztikai térségek közül tavalyhoz képest a legnagyobb mértékű, mintegy 20 százalékos vendégéj növekedést a Sopron-Fertő turisztikai térség érte el, ahol közel 11 ezer éjszakát regisztráltak. Hasonló mértékben nőtt a hazai utazók érdeklődése Gyula és térsége iránt is, ott 14 százalékos emelkedéssel több mint 12 ezer vendégéjszaka keletkezett tavalyhoz képest.

Az ünnepen a 2 fős, 2 éjszakás foglalások bizonyultak a legnépszerűbbnek. A vendégek majdnem fele (49 százalék) szállodákban, egyharmada (33 százalék) magán- és egyéb szálláshelyeken, míg 7 százaléka panziókban szállt meg. A szállodákban szombaton 74 százalékos volt a szobafoglaltság, de mindhárom napon kimagasló értékeket mértek.

Az ünnepi hétvége jelentős forgalma a bevételekben is megmutatkozott. A szálláshelyek összesen 10,9 milliárd forint árbevételt könyvelhettek el az összesítés szerint. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 30., 18:05
A tervek szerint július 1-jén életbe lépő törvényjavaslat már most változásokat indított el a hazai ingatlanpiacon. A szabályozás különösen az agglomerációs településeken, valamint a kiemelt nyaralóövezetekben, a Balaton és a Velencei-tó környékén okozott árakban és keresletben is fordulatot. A Duna House ezért a helyi viszonyokat jól ismerő ingatlanszakértőket is megkérdezte.
2025-05-29 18:40:00
Több beszámoló, kevesebb működő cég – ez az ellentmondásos tendencia jellemezte az elmúlt évek májusi zárását. A kata-változás utórezgései még érződtek 2024-ben, de jövőre már inkább a cégszámfogyás nyomai lesznek hangsúlyosak. Az OPTEN összefoglalója.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS