A Huawei elégedett magyarországi beruházásával

2018. 11. 05., 09:00

A Huawei csoport elnökével, Guo Pinggel tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Nagy István agrárminiszter az első Kínai Nemzetközi Import Expo (CIIE) hétfői megnyitását követően Sanghajban.

A találkozó illeszkedett az eddigi megbeszélések sorába, amelyet a magyar kormányzat rendszeresen folytat a stratégiai partnercéggel – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Guo Ping a találkozón elmondta: a Huawei prosperál Magyarországon, 2005-ös indulása óta 1,2 milliárd dollárt fektetett be Magyarországon, és elindította az európai távközlési cégek felhőszolgáltatásait segítő központját (Europe Operations and Maintenance Centre). A felhőszolgáltatásokat működtető első 30 mérnök létszámának növelése a vállalat európai helyzetének, üzletmenetének alakulásától függ a továbbiakban.

A sanghaji megbeszélés fő témája volt még a társadalom, a gazdaság, a biztonság digitális átalakulása. A felek egyetértettek abban, hogy az az ország, amelyik ebben lemarad, globálisan hátrányba kerül.

A Huawei Technologies a világ egyik vezető infokommunikációs és távközlési beszállítója, Kína legnagyobb magánvállalata. Az első kínai cég volt, amellyel 2013-ban stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a magyar kormány. A Huawei Magyarországon több mint 2000 embernek biztosít munkát, a Kínán kívüli legnagyobb ellátási központja Magyarországon működik.

Az elmúlt öt évben a magyar leányvállalat mintegy 40 milliárd forint adót fizetett be a magyar költségvetésbe, ebből tavaly 13 milliárdot, a 2017-es forgalma 57 milliárd forintot tett ki.

A Huawei az egyik legnagyobb vámfizető közé is tartozik Magyarországon. A 170 országban jelenlévő vállalat globális forgalma 2017-ben 92 milliárd dollár volt, idén valószínűleg eléri a 100 milliárd dollárt. (MTI)

(A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Orbán Viktor kormányfő (j) és Guo Ping, a Huawei csoport elnöke Sanghajban 2018. november 5-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs.)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 25., 11:15
A hazai ingatlanpiaci drágulás a nyaralókra is hatott, egy év alatt 11,5 százalékkal emelkedtek az átlagos hirdetési négyzetméterárak. A Balaton népszerű települései a budapesti árakkal versenyeznek – derül ki a zenga.hu ingatlankeresési és hirdetési oldal adataiból. De ilyen árak mellett nem éri meg jobban tengerparti nyaralót venni?
2025-03-25 17:10:00
A Közös Agrárpolitika keretében, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló, a feldolgozó üzemek fejlesztését segítő pályázati felhívás keretében 94 beruházási projekt összesen 5,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesült; ezekkel a döntésekkel a megítélt támogatások összege 12,2 milliárd forint – tájékoztatott az Agrárminisztérium.
2025-03-25 12:10:00
A kapcsolt vállalkozások transzferárainak vizsgálata évek óta kiemelt terület, azonban a NAV az idei évtől kezdve minden eddiginél több erőforrást mozgósít ennek ellenőrzésére. Márciustól új szakértői szervezeti egységek jöttek létre a terület ellenőrzésére, sőt ezek az osztályok fogják végezni a globális minimumadóval összefüggő vizsgálatokat is, amely új elemként jelenik meg a NAV idei ellenőrzési tervében – hívta fel a figyelmet Kiss Tamás, a SALDO Zrt. Tanácsadó üzletágának vezetője.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.
Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.
A vállalatok és szervezetek mesterséges intelligencia használatát 2025. február 2-a óta új uniós rendelkezés szabályozza. Hogy mely AI-alkalmazások tartoznak az elfogadhatatlan vagy „csak” a kockázatos kategóriába, a technológia jelen állapotára vonatkoztatva eldőlt, viszont változhat is annak függvényében, hogy az EU nyílt tudományos csoportja szerint mennyi idő alatt és mekkorát fejlődik. Milyen esetekben és mekkora bírságokat kockáztatnak az AI-t alkalmazó cégek, ha megszegik a rendeletet? Hogyan és meddig tudnak felkészülni a szabályos használatra? Mit tehet a „magánember” AI-val kapcsolatos jogsérelem gyanúja esetén? A kérdésekre dr. Baracsi Katalin internetjogász válaszol.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS