Többórás ülő tevékenység – Mire figyeljünk?

2019. 04. 08., 14:35

Az e-sport hazai fejlődését támogató K&H ezért összegyűjtött néhány tippet, amire mindenképpen ügyelj, ha több órán keresztül ülő tevékenységet végzel a monitor előtt, legyen az munka, szórakozás vagy e-sport.

A digitalizáció korában az egészségünket meghatározó életmódunk is átalakul: órákat töltünk a monitort vagy a telefont bámulva, ülő – vagy még inkább görnyedt – testhelyzetben, ami a rossz testtartás és a test egyenetlen terhelése miatt jelentősen igénybe veszi a szervezetünket. Jól tudják ezt az e-sportolók, akik a napi többórás játékedzés mellett tudatosan odafigyelnek a testedzésre is, a megfelelő fizikai állapot ugyanis elengedhetetlen a jó teljesítményhez. Egy komolyabb mérkőzés akár 5 –6 órán át is tarthat, miközben a Német Sporttudományi Egyetem kutatása szerint az e-sportoló kortizol (anti-stressz hormon) szintje ugyanolyan magas, mint egy autóversenyzőé, a pulzusa pedig akár 160-180-ra is felgyorsulhat, ami a maratoni futókra jellemző.

„Mi az e-sportra mint a jövő sportjára tekintünk, hiszen az e-sportolók rengeteg edzés és komoly munka árán tudnak a profi nemzetközi játékosok közé kerülni. Annak ellenére ugyanis, hogy főként szellemi tevékenységről van szó, elengedhetetlen az erős vázizomrendszer, olyan nyak- és vállizomzat kell, ami bírja a hosszú távú játékot és a jó vérkeringés is nélkülözhetetlen a folyamatos agymunkához, illetve kéz-szemkoordinációhoz. A sportnak tehát ez az új területe is komoly szellemi és fizikai erőnlétet követel, csakúgy, mint más szellemi, technikai vagy precíziós sportok” – mondta el Horváth Magyary Nóra, a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságot támogató K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

Nem kell azonban e-sportolónak lenni ahhoz, hogy az ülő tevékenység miatt tudatosabban odafigyeljünk a testünkre, a fizikai állapotunkra. A K&H, a hazai e-sport fejlődésének első nagyvállalati támogatójaként ezért összegyűjtött néhány alapvető dolgot, amellyel a leghatásosabban ellensúlyozhatjuk a többórás, monitor előtti ülés negatív hatásait:

  • A nyak- és vállizmok lazítása: mivel koncentrálás közben gyakran észre sem vesszük, hogyan tartjuk hátunkat, vállunkat, ezért időnként tartsunk szünetet, amikor néhány fejkörzéssel és karlendítéssel átmozgatjuk a felsőtestünket.
  • Vérkeringés fokozása: legalább óránként álljunk fel, ha lehetőségünk van rá, akkor menjünk ki a friss levegőre, és lépcsőzzünk kicsit – de legalábbis végezzünk néhány guggolást.
  • Gerincoszlop védelme: a gerinc egyenletes terhelése érdekében támasszuk meg derekunkat, hogy az függőleges helyzetben maradjon.
  • Úgyelj a szemedre: néhány egyszerű gyakorlattal is sokat tehetünk látásunkért. Kicsit dörzsöljük össze tenyerünket, és tegyük a szemünkre. Pihentessük így néhány percig, és közben próbáljunk lazítani. Emellett az is sokat segíthet, ha rövid szünetet tartunk, és kinézünk az ablakon, vagy pár sort olvasunk az újságból.
  • Hangoljuk össze a testmozgást és a munkát: ha a nap jelentős részében ülő munkát végzünk, illesszünk be a heti menetrendünkbe legalább két reggeli vagy esti sportolást. Lehet ez jóga, tánc, futás, edzés, ami biztos, hogy nem csak a testünknek, de a lelkünknek, szellemi frissességünknek is jót teszünk majd ezzel.
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 19., 14:50
A márciusi 2,5 százalék után 2025. áprilisban 2,4 százalékos volt az átlagos éves infláció az Európai Unióban; a magyar adatot, amely az év első két hónapjában a legmagasabb volt, márciusban a második legmagasabb volt, áprilisban a román és az észt ráta is megelőzte.
2025-05-19 22:20:00
Megjelent a fiatal gazdákat támogató felhívás; a 79 milliárd forintos keretösszegből vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni 2025. július 16-tól.
2025-05-19 19:40:00
Ajánlásokat fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca május 19-i sajtótájékoztatóján.
2025-05-16 16:25:00
Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Ajánlásokat fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca május 19-i sajtótájékoztatóján.