Koronavírus – Az e-aláírás is segítheti a vállalatokat a felkészülésben

2020. 03. 10., 12:15

Válságintézkedések bevezetésekor a vállalati folyamatok fenntartásában az e-aláírás is komoly szerepet kaphat.

Az utóbbi hetekben egyre több nemzetközi és hazai vállalat dolgozott ki vagy vezetett már be megelőző intézkedéseket a koronavírus terjedésével összefüggésben, hogy felkészüljön azokra az esetekre, amelyek egy súlyosabb járványhelyzetben a vállalat működését kritikusan befolyásolnák vagy ellehetetlenítenék.

Ha nem tud aláírni a vezető, akadozik a működés

A NETLOCK tapasztalatai szerint a legtöbb vállalat működése nagymértékben függ az aláírásra jogosult vezető – multinacionális vállalat esetén az aláírásra jogosult menedzsmenttagok – elérhetőségétől, lényegében attól, hogy az adott vezető képes-e egy papíron lévő okmányt aláírni, hitelesíteni.

„A vezető távolléte még a teljesen hétköznapi esetekben – például nyaralás, külföldi út vagy rövidebb betegség – is megakaszthat egy-egy folyamatot, ha szükséges a cégvezető aláírása. Mindez könnyen áthidalható lenne akkor, ha a vezetők elektronikusan írnának alá. Különösen fontos lehet mindez hazánkban, ahol sok esetben a folyamatok túladminisztráltak” – mondta Somkuti András, a Docler Holding elnök-vezérigazgatója és az e-aláírás-specialista NETLOCK ügyvezetője.

„Nagyon reméljük, hogy a koronavírus nem okoz az eddigieknél súlyosabb helyzetet Európában, Magyarországon és a világ más részein sem, de az teljesen természetes, hogy most sok vállalat készül fel vagy vezet be megelőző intézkedéseket hasonlóan, ahogy egy tűz vagy más esetleges krízishelyzet kapcsán” – fejti ki a szakember.

„A higiéniai és egészségügyi intézkedések mellett van olyan cég, ahol korlátozzák az utazásokat és javasolják a kollégáknak és beszállítóknak, hogy intézzék  az ügyeiket video konferencián, minimalizálják a személyes találkozókat. Azonban arra talán kevesebben gondolnak, hogy az olyan digitális megoldások – mint például az elektronikus aláírási képesség biztosítása a vezetők részére – hatékony segítséget jelenthetnek, ha a helyzet megkívánja” – emelte ki Somkuti, hozzátéve, hogy az e-aláíró megoldásokat alkalmazó partnereiknél elsősorban nem a válsághelyzetekre való felkészülés, hanem a hétköznapi munka hatékonyabbá tétele, a vállalati folyamatok gyorsítása, a papírmentesség és költséghatékonyság miatt alkalmazzák a megoldást.

Az e-aláírás jogilag éppen olyan hiteles, mintha tollal, papíron írtunk volna alá, de nincs szükség személyes jelenlétre, nyomtatására, papírra. A cégvezető bárhol, bármikor, akár tömegesen is hitelesíthet dokumentumokat. Ilyen tekintetben a digitalizáció, az e-aláírás alkalmazása a válsághelyzetekre történő felkészülést is segítheti.

Az e-aláírás adott esetben – például tömeges megbetegedések miatt elrendelt karantén vagy otthoni munkavégzés esetén – képes biztosítani, hogy egy szerződést, megrendelést, munkajogi dokumentumot, határidős tendert, teljesítési igazolást vagy akár adóügyi bizonylatot hitelesíteni tudjon a cégjegyzésre jogosult képviselő.

A NETLOCK szerint minden vállalatnál érdemes végiggondolni, hogy az aláírásra jogosult vezetők számára kiváltsanak e-aláíró tanúsítványt, amelyre – remélhetőleg nem egy krízishelyzet, hanem – az egyre digitalizálódó üzleti folyamatok, a papírmentes és zöldebb folyamatok, a gyorsabb és a költséghatékonyabb működés miatt lesz szükség.

Akár az interneten keresztül, havi néhány ezer forintért kiváltható az üzleti e-aláíró tanúsítvány

Akár távolról is kiváltható úgynevezett fokozott – Magyarországon korlátozás nélkül érvényes – e-aláíró tanúsítvány, amelynek birtokában egy kényelmesen használható, interneten elérhető webes e-aláíró felület segítségével, akár okostelefonon keresztül is aláírható bármilyen dokumentum. Az uniós és globális szinten is teljes körben elfogadott ún. minősített e-aláíró tanúsítvány kiváltásához személyes megjelenésre van szükség, de akár arra is lehetőség van, hogy a NETLOCK szakemberei keressék fel az ügyfelet a szükséges személyes azonosítás céljából.

Gattyán György: a Doclernél minden vezető képes elektronikusan aláírni

„Akár más nemzetközi nagyvállalatok, mi is figyeljük a híreket, igyekszünk felkészülni és segíteni dolgozóinkat és a cégcsoportot a járványhelyzettel összefüggésben. Ettől függetlenül cégcsoportunknál már jó ideje minden vezetőnk tud elektronikusan aláírni és számos belső és külső folyamatban alkalmazzuk is a megoldást. Válságtervünkben is szerepet kap ez digitális megoldás” – mondta Gattyán György, a Docler Holding alapító tulajdonosa.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS