Robyn D. Shulman, a Forbes.com külsős szerzője szerint mindenképp hasznos, ha a gyerekek már minél kisebb koruktól vállalkozói készségeket tanulnak.
Egy tanulmány szerint a diákok 85 százaléka nagyon keveset vagy semmit sem hallott az üzletről középiskolás korában, és csak 30 százalékuknak volt meg egyáltalán a lehetősége, hogy ilyen típusú órákon vegyen részt – olvasható a Forbes.hu-n.
Pedig a vállalkozói szellem segítheti a fiatalokat abban, hogy jobban érdeklődjenek az egész életen át tartó tanulás iránt, hiszen a folyamatos tanulás és a vállalkozói készség együtt jár – állítja Robyn D. Shulman.
A szakértő szerint érdemes ellenőrizni a helyi iskolákat, szervezeteket és vállalatokat, hogy kínálnak-e a gyerekeknek vállalkozói készségfejlesztő programokat.
Mivel gyorsan változik a munkaerőpiac, sokkal nagyobb előnyben lesz az instabil környezetben az a fiatal felnőtt, aki már kiskorától kezdve fejlesztette a problémamegoldó képességét.
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.