Mi várható, a járvány lecsengését követően és hogyan lehet ezekre márkakommunikációs szempontból felkészülni? – teszi fel a kérdést összeállításában a Republic Group.
„Gyakorlatilag minden elemző egyetért, hogy a kényszerű társadalmi távolságtartás hatásai még jóval a járvány lezajlását követően, hosszú távon velünk maradnak” – írja a Republic Group közleményében, amelyet a Kreatív Online idéz.
„A reklámpiac visszaesést fog produkálni, amit többek között a korábbiaknál még hatékonyabb kommunikációs stratégiákkal, eszközökkel kell a jövőben kezelni“ – mondta Furák András, Republic Group portfólió igazgatója.
Márkakommunikációs szempontból nem csak az jelenti a kihívást, hogy a kiélezett helyzetben hogyan érdemes megszólítani a szorongó fogyasztókat, hanem az is, hogyan lehet jól felkészülni a járvány utáni időszakra.
Az adekvát kérdés most az: hogyan lehet már most, minden lépéssel elkezdeni a márkákat erősíteni úgy, hogy nyertesként kerüljünk ki a krízisből?
Története egyik legnagyobb szabású fejlesztését hajtották végre a CSABAcast Kft. könnyűfémöntödéjében, a csaknem nyolcvan éve működő Heves vármegyei üzem így már a tisztán elektromos hajtású járművek gyártásában is részt vehet, energetikai rendszere pedig a magyar piacon úttörő megoldással segíti a termelést.
2025 októberében kerül sor a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Integrált Hatósági Felülvizsgálati Missziójára, amely a biztonsági szabványoknak való megfelelést fogja ellenőrizni.