Eltűnt két rizikófaktor, kedvezőek a kilátások

2021. 02. 05., 14:30

Két kockázattal kevesebb: véget ért az amerikai elnökválasztás miatti bizonytalanság és a járványhelyzetnek is látják a végét a befektetők. Mindez kedvező hangulatot teremt a piacokon – derül ki a K&H alapok kezelőjének összeállításából. Továbbra is jó hozammal kecsegtetnek a részvénypiacok, elsősorban az amerikai és a távol-keleti porond tűnik vonzónak.

Új időszak kezdődött január 20-án, a piacokat ugyanis bizonytalanság jellemezte a múlt év végén az amerikai elnökválasztás miatt. Emellett a járvány alakulása miatt is aggódtak a piaci szereplők.

„Mostanra ez a két nagy kockázat lényegében kikerült a rendszerből. Az amerikai elnökválasztást a piacbarátabb, kiszámíthatóbb politikát ígérő Joe Biden nyerte. Közben pedig egyre több vakcina jelenik meg világszerte és elindultak az oltási programok, emiatt, ha halványan is, de látszik az alagút vége” – mondta Hajósi Péter, a KBC alapok kezelőjének befektetési igazgatója. 

Több jó hír érkezett, de maradt kockázat is

Az amerikai belpolitikai változások eredményeként a demokraták nem csak az elnöki posztot szerezték meg, hanem többségben vannak a szenátusban és a kongresszusban is, vagyis a teljes spektrumban demokrata fölény alakult ki.

„Ennek ellenére azért erősen korlátozott a mozgástere a döntéshozóknak, így Joe Bidennek is” – tette hozzá Hajósi Péter. Az viszont biztos, hogy a tervezet gazdaságélénkítő csomag - amelynek összege a megközelítheti a 2000 milliárd dollárt - simábban kaphat zöld utat, mintha nem lennének többségben a demokraták. Szintén valószínűsíthető, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed támogató monetáris politikát folytat majd a következő időszakban, 

Ami piaci szempontból fontos, hogy az amerikai döntéshozás sokkal kiszámíthatóbb lesz, mint Trump idején. A kereskedelmi háborúban átgondolás következi, az Egyesült Államok várhatóan több országgal megegyezik, az viszont valószínűsíthető, hogy a Kínával szembeni konfliktus megmarad. Korábban a demokrata győzelem esetén a piacon attól is tartottak, hogy adóemelések lesznek. Emellett attól, hogy az új vezetés nekimegy a technológiai cégeknek, ám ez rövid távon nem várható. 

„A járvány alakulása, a vakcinák megjelenése, valamint az amerikai belpolitikai fejlemények kedvezőek a részvénypiacok számára. az is jó hír, hogy az amerikai cégek tavalyi negyedik negyedéve jól sikerült. Elsősorban az amerikai és távol-keleti részvények iránti kereslet növekedhet meg, mivel mindkét térségben megfelelőnek tűnik a járványkezelés, a távol-keleti gazdaságok pedig a kilábalás nyertesei lehetnek” – fogalmazott a szakember.

Persze vannak kockázatok is – hívta fel a figyelmet Hajósi Péter. Mégpedig az, hogy előbb-utóbbi felüti fejét az infláció az amerikai gazdaságban. Rövid távon még nem kell ettől félni és a befektetők egyelőre nem tartanak tőle, de számolni kell vele már középtávon is. 

Összességében Hajósi Péter szerint tehát a befektetések tekintetében továbbra is a részvénypiacok rejtenek növekedési potenciált, azon belül is főként az amerikai és távol-keleti papírok. Érdemes kisebb-nagyobb lépésekkel, diverzifikált portfólión keresztül megtakarítani.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 07., 16:05
2026. januárban a magyarországi kutaknál a 95-ös benzin átlagára 555, a dízelüzemanyagé 570 forint volt, az előbbi 4, az utóbbi 3 forinttal alacsonyabb, mint a szomszédos országok átlagára – tájékoztatott a statisztikai hivatal. A „régiós átlagárnál” ugyanakkor 15, illetve 18 forinttal magasabb volt a magyarországi árszint.
2026. 02. 06., 17:25
Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, 704-gyel többet, mint az előző évben. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által koordinált békéltető testületek ingyenesen vehetők igénybe, és az ország egész területén elérhető vitarendezési fórumok a fogyasztók és a vállalkozások között.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS