Kína elrohant a világ mellett: itt a 15 legnagyobb robotpiac

Kína elrohant a világ mellett: itt a 15 legnagyobb robotpiac
2023. 09. 28., 12:50

Elkészült a Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) World Robotics című riportja, ami összegzi, hogy 2022-ben mennyi ipari robotot telepítettek a világ gyáraiban, és ez mekkora növekedést jelent. A globális számok rekordévet mutatnak.

Bár az ipari és logisztikai, sőt, hétköznapi feladatokra is használható humanoidok még csak ezután fognak rárobbanni a világra, a piac máris óriási számokat produkál. A gyártásban használt robot eszközökből csak tavaly 553.052 darabot telepítettek a világon, ami önmagában öt százalékos emelkedést jelent. Az IFR szerint elég jól elkülöníthető, hogy mely régiók járnak az élen: a több mint félmillió új robot 73 százalékát Ázsiában, 15 százalékát Európában, 10 százalékát pedig Amerikában helyezték üzembe.

„Az 500 ezer darabos világrekordot már a második egymást követő évben sikerült túllépni, és 2023-ban az ipari robotok piaca várhatóan újabb hét százalékkal, több mint 590 ezer darabra nő világszerte” – jósolta Marina Bill, az IFR elnöke. Az újabb hatalmas lépcső hihetetlen tempót sugall, hiszen a korábbi rekordév 2021 volt, amikor az 517.385 új ipari robot telepítése 31 százalékos emelkedést jelentett a megelőző évhez képest. Laikus szemmel már az a növekedés is megismételhetetlennek tűnt, pedig a piac csak pörög és pörög tovább, várhatóan a következő években is:

Ázsiában kerül gyárakba a legtöbb robot

Kína még mindig messze a legnagyobb piac a világon. A 2022-ben végrehajtott 290.258 darabos telepítés a globális trenddel megegyező, öt százalékos aránnyal múlja felül a korábbi, 2021-es rekordot (amikor egyébként 57 százalékos ugrást produkáltak). A dinamikus piac kiszolgálása érdekében a hazai és nemzetközi beszállítók robot gyártóüzemeket hoztak létre Kínában, és folyamatosan növelték a kapacitást.

Japán iparában a robottelepítések kilenc százalékkal, 50.413 darabra nőttek, ami csak enyhén haladta meg a 2019. évi (tehát COVID előtti) 49.908 darabos szintet. A csúcs náluk továbbra is a 2018-as 55.240 darab. A felkelő nap országa Kína után a második az ipari robotok piacának mérete alapján. Az éves telepítések 2017 és 2022 között évente átlagosan két százalékkal nőttek (szemben a kínai 13 százalékkal), és őrzik a globális robotgyártásban szerzett 46 százalékos piaci részesedésüket is.

Dél-Korea piaca a vizsgált időszakban egy százalékos bővülést mutat. Ez 2022-ben 31.716 darabos telepítést jelent. A tavalyi volt számukra a második olyan év, amikor a telepítések száma egy négyéves csökkenő periódus után ismét növekedést mutatott – még ha minimálisan is. A Koreai Köztársaság még mindig a negyedik legnagyobb robotpiac a világon, az Egyesült Államok, Japán és Kína után.

Az EU-s robotpiac is nőtt

Az Európai Unió 2022-ben maradt a világ második legnagyobb piaca: 70.781 új robot került a gyárakba, ami egyenlő arányt mutat a globális 5 százalékos tendenciával. Az EU-n belül Németország a legnagyobb felvevő: 36 százalékos piaci részesedésével a világ első öt vásárlójának egyike, pedig egyszázalékos mértékben (25.636 db) még csökkent is az új telepítések száma. Őket követi Olaszország (16%-os piaci részesedéssel az EU-n belül), ahol 8 százalékos emelkedés zajlott le (11.475 db). A harmadik legnagyobb uniós piac (10%), Franciaország. Náluk 13 százalékos növekedést mért az IFR: 2022-ben 7380 egységet telepítettek. A Brexit utáni Egyesült Királyságban az ipari robotok telepítése 3 százalékkal emelkedett (2534 db).

Az amerikai kontinens nem előzi az EU-t

Az amerikai kontinensen a telepítések 8 százalékkal, 56.053 darabra nőttek, meghaladva a 2018-as csúcsot (55.212 db). Az amerikai kontinensen legnagyobb regionális piacnak számító USA a 2022-es telepítések 71 százalékát adta (10 százalékos emelkedés, 39.576 db). A növekedés fő hajtóereje az autóipar volt: ebben a szegmensben 47 százalékkal (14.472 db) ugrottak a telepítések. A két másik jelentős piac az amerikai kontinensen Mexikó (13 százalékos növekedés, 6000 db) és Kanada (24 százalékos csökkenés, 3223 db). A jelentős autógyártó Brazília egyébként jól halad az automatizálás útján, annak ellenére, hogy az éves üzembe helyezések száma lassan emelkedik. A 2022-es évben így is 1858 új robotot telepítettek (4% emelkedés).

Íme, a tavaly a legtöbb ipari robotot telepítő 15 ország:

Gábor János

Főoldali kép: Lifestylememory - Freepik

MVM
Rovattámogató ...
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-07-14 13:20:00
A tulajdonjog olyan alapvető jelentőségű jogintézmény, amely nélkül manapság nem csak a gazdasági élet, hanem a magánszemélyek mindennapi élete is nehezen lenne elképzelhető. Ezért érdemes tisztában lenni az alapvető szabályaival. Mit tartalmaz és mi lehet a tulajdonjog tárgya? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS