Nem segít a vadászokon az új törvény Romániában

2020. 02. 05., 11:30

Egyre nehezebb helyzetbe kerülnek a szakminisztérium vadgazdálkodása miatt a romániai vadásztársaságok. A román állam – az Európai Unióban egyedülálló módon – a védett vadállomány fenntartásáért cserébe semmiféle kompenzációt nem nyújt a vadásztársaságoknak.

„A romániai vadgazdálkodást úgy lehetne tömören összefoglalni, hogy az állam elvárja a nonprofit, civil szervezetként működő vadászegyesületektől, hogy folyamatosan lássanak el közfeladatokat, amiért cserébe nem fizet” – panaszolta a Krónikának Benke József erdőmérnök.


A Zetelaki Vadásztársaság igazgatója úgy véli, a súlyos helyzeten a vadászati törvény idén elfogadott módosítása sem változtat. Az új jogszabály a vadkárok megtérítése terén ugyan előrelépést jelent, de a vadgazdálkodás területén minden maradt a régiben.

Az állami erdőigazgatóság a romániai erdős területek, és ezzel együtt a vadállomány egyharmada felett rendelkezik. A vadászterületek mintegy kétharmada nonprofit szakegyesületekhez tartozik, amelyek semmiféle állami támogatásban nem részesülnek.

„Románia kivételével valamennyi európai uniós országban ezekért a közfeladatokért az állam törvényileg szabályozott kompenzációt fizet a vadászokat tömörítő szervezeteknek” – magyarázta az udvarhelyszéki szakember.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 13., 09:05
A sikeres tesztidőszak után február 19-től élesedik a Vállalkozói Ügysegéd, amely a NAV Ügyfélportálján keresztül érhető el. A zökkenőmentes átállás érdekében március 1-ig a régi felület, a Webes Ügysegéd is használható.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS