Fiatal vállalkozóknak játszik a NAV Pénzügyőr Zenekara

2023. 11. 13., 20:40

A héten kezdődik a 16. Fiatal Vállalkozók Hete Karrier és Üzleti Show, amelynek egyik kiemelt partnere a NAV. Egy hétig, az ország tíz városában látogathatók különböző, gazdasági témájú előadások és konferenciák, ismert vállalkozók és nagy márkák menedzsereinek közreműködésével. A hét záróeseményén, az Országos Fiatal Vállalkozói Díj átadóján a NAV Pénzügyőr Zenekara ad koncertet.

A Fiatal Vállalkozók Hete immár másfél évtizede inspirálja fiatalok ezreit, hogy vállalkozást alapítsanak, vagy fellendíthessék karrierjüket. Az idei rendezvénysorozat minden eddiginél több helyszínen várja az érdeklődőket: Budapesten, Győrben, Zalaegerszegen, Pécsett, Szolnokon, Békéscsabán, Nyíregyházán, Debrecenben, Miskolcon és Székesfehérváron. A részvételhez regisztrálni kell, de részvételi díjat nem kell fizetni. 

A résztvevők több helyszínen találkozhatnak a NAV kollégáival és előadóival, tájékozódhatnak többek között a NAV Mentor Programjáról. A budapesti központi helyszínen a NAV szóvivője, dr. Kis Péter András vezeti az izgalmasnak ígérkező kerekasztal-beszélgetést a márkaépítésről.

A NAV évek óta partnere az eseménynek és folyamatosan fejleszti a vállalkozók támogatását, tájékozódását segítő csatornáit. Ez alkalommal is a legismertebb márkák tulajdonosai és vezetői fognak össze, hogy inspirációval és tudással segíthessék a magyar fiatalokat. Az előadók és partnerek maguk teszik lehetővé, hogy az egész országban ingyenes lehessen a program az érdeklődők számára. A NAV partnerségének nem titkolt célja az adótudatosság erősítése és a jogszerű közteherviselés támogatása a fiatalok körében. Idén a Pénzügyőr Zenekar koncertjével egy értékes kulturális hagyományt is bemutat a közönségnek a hivatal.

Az országos rendezvénysorozat programja és a regisztráció is elérhető a www.fiatalvallalkozokhete.hu oldalon, ahol az érdeklődők kedvükre válogathatnak a Karrier és Üzleti Show széles programkínálatából. (NAV)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 18:40:00
Az MNB összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt.
2023-12-01 17:55:00
„Az AI rendszerek kiváló eszközök lehetnek az auditori munka során, mivel segíthetnek a hatékonyabb kommunikációban, információgyűjtésben és problémamegoldásban – a szakértő könnyvizsgálót azonban nem tudják helyettesíteni.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS