Túl a százezren a magyar boltokban

2022. 07. 05., 10:53

Átléptek egy határt a K&H-sok: májusban már 100 ezer felett volt az okoseszközzel fizetők száma, ami majdnem háromszorosa az egy évvel korábbinak. A K&H-sok az országos bővülést is felülmúlták, az első negyedévben 302 százalékkal több alkalommal 292 százalékkal nagyobb összeget költöttek, mint egy évvel korábban, ehhez képest a teljes piac 158 és 177 százalékkal bővül.

Tempós bővülés látható az okoseszközös fizetéseknél, mind a vásárlások számát, mind az összeget tekintve. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy idén májusban már több mint 100 ezer K&H-s ügyfél használta aktívan az okoseszközös fizetéseket, ami közel háromszorosa az egy évvel korábbinak – közölte a pénzintézet, amely a legnépszerűbb fizetési alternatívák, az Appe Pay-hez és a Google Pay-hez köthető forgalom alakulását ismerteti friss összeállításában.

883 százalékos többlet egy év alatt

Idén májusban a Google Pay-fizetések összege a K&H-nál meghaladta az 5,4 milliárd forintot, ami 883 százalékos növekedésnek felel meg éves szinten. A vásárlások száma pedig 921 százalékkal 956 ezerre emelkedett.

„Figyelembe kell venni, hogy a Google Pay esetében még alacsonyak a bázisadatok, mivel a K&H a magyar piacon elsőként tavaly áprilisban vezette be ezt a megoldást, ezért még újdonság volt sokak számára akkor. Ezzel együtt is nagyon masszív növekedést láthatunk” – emelte ki Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője.

Hozzátette: „Jól mutatja az okostelefonos fizetés térnyerését a Google Pay-nél hamarabb bevezetett Apple Pay-adatok alakulása is.”

Idén májusban a K&H 11,1 milliárd forintos Apple Pay-forgalmat mért, ez 150 százalékos emelkedésnek felel meg az egy évvel korábbihoz képest. Azaz két és félszeresére nőtt a forgalom. A vásárlások száma pedig 156 százalékkal közel 1,7 millióra emelkedett.

302 százalékos és 292 százalékos többlet

A szakember azt is elmondta, az okoseszközös – tehát a mobiltelefonos, vagy okosórás – fizetések országos piacához képest is előnyben vannak a K&H-sok.

A teljes piacról egyelőre csak az első negyedévről vannak hivatalos adatok, amelyek szerint 168 százalékkal 47 millió fölé emelkedett a mobiltárcás fizetések száma éves szinten, ez ezekhez köthető forgalom pedig 177 százalékkal közel 291 milliárd forintra nőtt. Ehhez képest a K&H-nál az okoseszközös fizetések száma 302 százalékkal majdnem 5,5 millióra, az összeg pedig 292 százalékkal 35 milliárd forint fölé ugrott.

Közel 20 százalékos plusz mindössze egy hónap alatt

Árva András hozzátette: a két említett okoseszközös megoldás mellett ma már elérhető a pénzintézetnél a Garmin Pay- és a Xiaomi Pay-fizetés is, ám előbbit tavaly szeptemberben, utóbbit idén áprilisban vezette be a K&H, így még nincsenek éves összevetésű adatok.

„Jól látszik ugyanakkor, hogy valamennyi okoseszközös megoldásnál jelentős a növekedés. Májusban 19 százalékkal nőtt a tranzakciók száma áprilishoz képest” – fogalmazott a szakember, aki szerint a jövőben folytatódhat az ütemes növekedés ezeknél a fizetési megoldásoknál.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-04 17:39:00
A nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók, illetve a nukleáris és más radioaktív anyagok fizikai védelmének egyik fontos elemével, a támadást elhárító erők reagálási funkciójával kapcsolatos workshopot szervezett közösen az Országos Atomenergia Hivatal és az Amerikai Egyesült Államok Energetikai Minisztériuma.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A nukleáris létesítmények és radioaktívhulladék-tárolók, illetve a nukleáris és más radioaktív anyagok fizikai védelmének egyik fontos elemével, a támadást elhárító erők reagálási funkciójával kapcsolatos workshopot szervezett közösen az Országos Atomenergia Hivatal és az Amerikai Egyesült Államok Energetikai Minisztériuma.