Csányi Sándor: nagy szükség lenne az európai uniós forrásokra

Csányi Sándor: nagy szükség lenne az európai uniós forrásokra
2022. 09. 22., 17:43

Nagy szüksége lenne az országnak az európai uniós forrásokra, a kormány mindent megtesz, hogy a megállapodás létrejöhessen az unióval – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója a 60. Közgazdász-vándorgyűlésen Szegeden, csütörtökön.

Nagy probléma lenne, ha a helyreállítási alap forrásairól év végéig nem sikerülne megállapodni, az uniós pénzek elmaradása 0,5 százalékkal csökkenthetné a gazdasági növekedést, növelné a cds-felárakat, a forintra pedig további leértékelődési nyomást gyakorolna – mondta Csányi Sándor.

Felidézte, hogy az elmúlt hét évben 57 milliárd euró, évente a GDP 4,5 százalékának megfelelő összeg érkezett az Európai Unióból az országba. Megjegyezte, hogy Magyarország gazdasága erősen integrálódott az európai gazdaságba – az export 75 százaléka a kontinensre irányul, az import 72 százaléka pedig onnan jön –, így az ország osztozik Európa sorsában.

Az LNG, azaz a cseppfolyósított gáz soha nem lesz olyan olcsó, mint a vezetékes, így Magyarország és az EU csak veszíteni tud a jelenleg kialakult helyzeten – vélekedett utalva arra, hogy a kontinens versenyképességének a csökkenése várható.

A világgazdaság kilátásai nem túl kedvezőek, majdnem biztos, hogy globális, európai és magyarországi szinten is recesszió következik - vetítette előre. A legnagyobb problémát a bankvezér szerint az infláció jelenti. A járvány miatt világszerte erős stimulusok voltak, az ellátási láncok zavara miatt kapacitásproblémák jelentkeztek, ezen felül pedig az áruvásárlások aránya emelkedett, sok leálló szektorban pedig munkaerőhiány lépett fel. A háború csak tetézte a problémákat – tette hozzá.

Ami a bankrendszert illeti Európa súlya ezen a területen csökkent: 2010-ben még az öt legnagyobb bank európai volt, 2021-re azonban négy kínai és egy USA-beli került fel a lista élére – hívta fel a figyelmet a bankvezető. Az európai bankok növekedése és jövedelmezősége is alacsony; mára egy egységnyi profit megtermeléséhez kétszer annyi tőkére van szükség, mint 2007-ben.

A magyar bankszektor mérlegfőösszege 2010-hez képest majdnem megduplázódott, ebben nagy szerepet játszottak a támogatott hitelek. A különféle banki termékek igénybevétele a növekedés ellenére alacsony, megfelelő tőke és likviditás megléte esetén lenne még tér a növekedésre.

Csányi Sándor beszélt arról is: ahogy a devizahiteleknek, a forinthiteleknek is megvan a kockázata, és jelezte, hogy nem megoldás az ársapka bevezetése, illetve az sem fenntartható, hogy egyes ágazatok ne fizessék vissza a hiteleiket. Azzal folytatta, hogy egyes kormányzati intézkedések, így a különadók versenyhátrányt okoznak a hazai pénzintézeteknek, ami a gazdaság szereplőire, a hitelfelvevőkre is kedvezőtlenül hat, a jogrend kiszámíthatatlansága pedig szintén problémák forrása.

„Úgy érzem, nem látja mindenki tisztán a gazdaságirányításban, hogy a bankszektor nehéz helyzetben van, alacsony a jövedelmezősége, nem éri meg ide befektetni. Nem hiszem, hogy akik a 2008-as válság kompenzálására ide betettek pénzt, még egyszer megfogják ezt tenni. Mi itt vagyunk, mi nem tudunk elmenni, nekem még kedvező is, ha néhányan elhagynák az országot, de a gazdaságnak nem” – fogalmazott.

A bankvezető elmondta, hogy az OTP csoport a régióban 2021-ben szinte minden területen vezető szerepet töltött be, a legmagasabb volt a tőkére vetített megtérülése és a nettó hitel növekedése, legalacsonyabb a költségmutatója.

„A pénzintézet túléli a jelenlegi nehézségeket és megerősödve fog kikerülni a helyzetből, nem jó azonban a magyar gazdaságnak, hogy beszűkül a bankszektor hitelezési kapacitása” – összegezte Csányi Sándor a vándorgyűlésen. (MTI)

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.
2023-09-29 16:50:00
A rossz egyéni döntéseket jobb elkerülni, ennek pedig a legjobb módja, ha a felnövekvő generáció már az iskolában elsajátítja a pénz használatának alapjait, a pénzügyi rendszer lényegét, a takarékosságot és a saját erőforrásainkkal való gazdálkodást – mondta Varga Mihály a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS