Újraindul a Zöld Nemzeti Bajnokok program

Újraindul a Zöld Nemzeti Bajnokok program
2021. 10. 06., 00:30

Harmincmilliárd forintos keretösszeggel újraindul a Zöld Nemzeti Bajnokok program – jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára Szatymazon.

György László a CE Glass Zrt. üzemében tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a hazai vállalkozások az energiahatékonyság, az elektromobilitás, a vízgazdálkodás, a másodnyersanyagok hasznosítása vagy egyszer használatos műanyagok kiváltására irányuló beruházásaikhoz nyerhetnek 20 millió és 1,5 milliárd forint közötti, legfeljebb a költségek 50 százalékát fedező támogatást.

A programban várhatóan 100–150 vállalkozás nyerhet támogatást. Az előminősítésre október 22-ig jelentkezhetnek a cégek, a tanúsítványt megszerző vállalkozások pedig novemberben nyújthatják be pályázataikat. A sikeresen pályázó vállalkozások feltételesen vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek el a fejlesztéseikhez. Vállalniuk kell, hogy a magyar gazdaság átlagánál kétszer gyorsabb növekedést érnek el, amennyiben ez nem teljesül, a támogatás arányos részét vissza kell fizetniük.

A program 14 milliárd forintos keretösszegből megvalósult első körében 63 projekt kapott támogatást. Köztük a CE Glass Zrt., amely 400 millió forintos támogatással 815 millió forintos beruházást valósít meg, és ennek köszönhetően negyedével bővíti foglalkoztatotti létszámát.

Varga Gusztáv vezérigazgató hangsúlyozta, Szeged határában Közép-Európa egyik legkorszerűbb üvegfeldolgozó-üzemét alakítják ki. A vállalkozás 2200 négyzetméterrel bővíti termelőcsarnokát és két korszerű gép beszerzésével kétszeresére növeli a lamináló kapacitást, ötszörösére a laminált üvegtermékek csiszolási kapacitását. A fejlesztésnek köszönhetően 40 százalékkal csökken a selejtarány, a fajlagos energiafelhasználás pedig a felére mérséklődik.

Varga Gusztáv több mint százéves hagyomány folytatásaként 1989-ben nyitotta meg Szilánk néven képkeretező és üvegező műhelyét Szegeden. A vállalkozás az évek során nagykereskedelemmel, üvegfeldolgozással, szigetelőüveg-előállítással és üvegipari gépek gyártásával bővítette tevékenységi körét, és kilépett a nemzetközi piacra. A tevékenységét CE Glass néven folytató vállalkozás új termelő és logisztikai központját Szeged határában, Szatymazon 2012-ben adták át. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-06 16:22:00
Sokan találkozhattak már az elővásárlási joggal, különösen ingatlan adásvételi szerződések esetén. Az ingatlanok néha nem pénzbeli ellenérték, hanem más ellenszolgáltatás fejében cserélnek gazdát. Ilyen esetekben élhet a jogával az elővásárlási jog jogosultja? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS