Újabb 20,4 milliárd forintos kiírás jelenik meg kkv-k épületenergetikai fejlesztéseinek támogatására

2019. 10. 01., 17:21

Újabb, 20,4 milliárd forintos kiírás jelenik meg a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) épületenergetikai fejlesztéseinek támogatására a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében, az igényelhető vissza nem térítendő összeg 3 és 100 millió forint között lehet – tájékoztatott Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

A megújuló energia használatát és az energiahatékonyság növelését célzó fejlesztések támogatására kedden jelenik meg a felhívás, amelyre november 11-e és 2020. január 15-e között adhatók be a pályázatok; forrás csak a közép-magyarországi régió területén kívül megvalósuló projektekhez igényelhető.

A májusban megjelent hasonló kiíráshoz képest bővült a támogatható vállalkozások és tevékenységek köre, valamint jelentősen nagyobb az elnyerhető összeg.

Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára elmondta: a támogatás segíti a kkv-k rezsiköltségeinek csökkentését, a beruházások megvalósításával kisebb lesz az energiafelhasználás és a károsanyag-kibocsátás, tehát klímavédelmi szempontból is jelentős eredményt várnak, valamint a nemzeti szintű energiafüggetlenséget is erősíti a pályázat. A kiírást egyszerűsítették a korábbihoz képest, ezzel csökkennek a jelentkezők adminisztratív terhei. Megszűnik a támogatás kötelezően komplex jellege is, tehát az energiahatékonyságot növelő tevékenységek és a megújuló energia alapú technológiák alkalmazásának kötelező kombinációja.

A GINOP 2700 milliárd forintos keretén belül energetikai fejlesztések támogatására 59,5 milliárd forint áll rendelkezésre.

A most megjelenő kiírás keretében pályázni lehet egyebek mellett napkollektoros rendszer, valamint napelemes rendszer telepítésére, hőszivattyú rendszerek alkalmazására, épületek hőtechnikai adottságainak javítására, melegvíz-rendszereinek korszerűsítésére és beltéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítására. A támogatás a beruházások elszámolható költségeinek 55 százaléka lehet. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS