Több mint 2 milliárd forintnyi támogatást utaltak kutatás-fejlesztés és innovációs pályázatokra

2020. 04. 25., 15:30

A gazdaság mielőbbi újraindítása, illetve további erősítése elképzelhetetlen a K+F+I tevékenység nélkül, ezért a kormány azon dolgozik, hogy minden támogatást megadjon az érintetteknek – mondta Schanda Tamás.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára elmondta: az NKFIH is ezért tette egyszerűbbé és gyorsabbá a pályázói számára az adminisztratív folyamatokat, és ezért indított a kormány negyvenszázalékos bértámogatási programot a kutatás-fejlesztési, mérnöki munkahelyek védelme érdekében.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) kiemelt szerepet játszik a kormányzat KFI stratégiájának és innovációs törekvéseinek megvalósításában. A koronavírus által előidézett veszélyhelyzet azonban új megközelítéseket és célzott eszközök bevezetését kívánja meg a hivataltól.

Az NKFIH könnyített előlegkifizetési szabályokkal enyhíti a folyamatban lévő projektek likviditási nehézségeit, emellett egyszerűbb eljárási szabályokkal, meghosszabbított határidőkkel is segíti a pályázatok kedvezményezettjeit.

Sebők Katalin, az NKFIH elnökhelyettese elmondta: „A megváltoztatott előlegkifizetési szabályok életbe lépését követően a hivatal soron kívül megkezdte a beérkezett előlegigények feldolgozását, melynek eredményeként 48 órán belül 22 vállalkozásnak több, mint 2 milliárd forintnyi támogatás került átutalásra. Könnyített előlegkifizetési-, valamint egyszerűbb eljárási szabályokkal és meghosszabbított határidőkkel segítjük a hazai kutatás-fejlesztés és innovációs tevékenységet végző pályázókat projektjeik megvalósításában. Folyamatosan érkeznek be a kérvények az előlegkifizetésekre, melyeknek feldolgozásáról és utalásáról a lehető leghamarabb intézkedünk.” (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-04 15:17:17
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS