Tématerületi Kiválósági Program 2020: több mint 44 milliárd forint forrás áll rendelkezésre a következő két évre

2020. 06. 04., 17:30

A tudományos intézmények kiválóságát ösztönző eddigi programok integrált támogatási konstrukcióként, Tématerületi Kiválósági Program 2020 (TKP2020) néven folytatódnak, ezt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap finanszírozza, a következő kétéves időszakban mintegy 44,3 milliárd forinttal” – jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese.

A megújuló rendszer célja továbbra is az, hogy egyszerűsített formában, kutatás-fejlesztési és innovációs fókusszal támogassa az egyetemi tudásközpontokat és kutatóhelyek hatékony szakmai munkáját.

Schanda Tamás elmondta: a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) 2020. június 5-én, pénteken hirdeti meg az új TKP2020 pályázati felhívást, és erről közvetlenül is tájékoztatja az érintett intézményeket. „Nem engedjük, hogy a koronavírus okozta rendkívüli helyzet kedvezőtlenül befolyásolja, hátráltassa a felsőoktatási és más kutatóintézményekben megkezdett ígéretes programokat” – hangsúlyozta a miniszterhelyettes.

Az integrált kiválósági program keretében idén két alprogramot indít az NKFIH. Az „Intézményi kiválóság” elnevezésű alprogram a felsőoktatási törvénynek megfelelően – a korábbi Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program (FIKP) mintájára – benyújtott intézményfejlesztési tervek tématerületeinek támogatását teszi lehetővé. A „Nemzeti kihívások” alprogram keretében pedig a kormányzati szinten kijelölt prioritásokhoz illeszkedő, globális kihívások tudományos megválaszolását célzó ún. TKP-kutatások finanszírozása folytatható.

Az NKFIH a pályázati rendszer hatékonyságának javítása és további ésszerűsítése érdekében gördülékenyebbé tette a pályázás folyamatát, csökkenti a pályázók adminisztrációs terheit. Az elbírálás folyamatát is felgyorsítják, hogy az intézmények mielőbb támogatáshoz juthassanak.

A TKP2020 következő két évre szóló támogatási kerete a két alprogramra együttesen mintegy 44,3 milliárd forint, amelyből 2020-ban összesen 18 milliárd forintot fizetnek ki. A támogatott tématerületi projektek futamideje az „Intézményi kiválóság” alprogram esetében 1 év – ez a 2018-ban megkezdett FIKP-tématerületek utolsó évi támogatása –, míg a „Nemzeti kihívások” alprogramban – tehát a korábbi TKP-tématerületek továbbfinanszírozása esetén – legfeljebb 2 év. (ITM Kommunikáció)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS