Péntektől lehet jelentkezni a high-tech és zöld magyar pályázatra

2020. 05. 25., 18:45

A gazdaságvédelmi akcióterv keretében péntektől lehet beadni a jelentkezést a kkv-hatékonyságot növelő 50 milliárd forint keretösszegű pályázatra – tájékoztatott György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Az igényeket elsőként a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (GINOP), majd jövő héttől a Versenyképes Közép-Magyarország programban (VEKOP) lehet benyújtani, ezáltal az egész ország területén elérhető lesz a 70 százalékos támogatást nyújtó lehetőség, amelynek fontos kritériuma a 2020 áprilisi munkavállalói létszám 90 százalékának megtartása.

György László bejelentette: társadalmi egyeztetésre bocsátották hétfőn a „zöld nemzeti bajnokok koncepciót”, amely szerint első körben 3,85 milliárd forintra pályázhatnak azok a vállalkozások, amelyek zöld gazdaságra átállást szolgáló kapacitást fejlesztenek. Az egyszer használatos műanyagok kivezetésére később egy nagyobb konstrukció érkezik.

Az akciótervben mintegy 168 ezer munkát keresőt támogattak, az akcióterv részét képező diákhitel pluszban pedig már több mint 10 ezer hallgató vett igénybe nulla százalékos diákhitelt. A támogatási programokkal 209 ezer álláshelyet védenek meg, és ez a szám további 80 ezerrel bővülhet egyebek közt a pénteken induló pályázat révén. György László beszámolt arról is, hogy több mint 150 ezer katás (kisadózó vállalkozások tételes adója) rendszerben működő vállalkozó él a könnyítéssel, 410 ezer munkavállaló esetében engedték el a járulékterheket június 30-áig, és több mint 60 ezren jelentkeztek a 8 hetes informatikai alapképzésre az újratervezési programban. Kiemelte, hogy a munkahelyteremtő programokkal több mint 70 ezer munkahely létrehozását tudják támogatni, amire szükség esetén további forrásokat lehet allokálni.

A munkahelyvédelmi bértámogatásban a kérelmet benyújtó vállalkozások száma 7566, számuk az egy héttel korábbihoz képest 1307-tel nőtt. A munkavédelmi bértámogatás 119 914 munkavállalót érint, számuk egy hét alatt 34 812 fővel bővült. A támogatott kérelmek aránya 91 százalék, az elutasított kérelmek 60 százalékában adminisztrációs hibát követtek el a benyújtók, a nem támogatott kérelmek felét ismét beadták.

A munkahelyvédelmi bértámogatásban érintett munkavállalók 12 százaléka mikrovállalkozásban, 32 százaléka kisvállalkozásokban, 25 százaléka közepes vállalkozásban, 40 százaléka nagyvállalatnál dolgozik. A munkahelyvédelmi bértámogatásban részesült vállalkozások 96 százaléka a kkv-szektorban működik.

Az ITM államtitkára kitért arra, hogy a kutatás-fejlesztés-innováció (k+f+i) területére vonatkozó bértámogatások estében a kérelmet benyújtó vállalkozások száma 574, egy hét alatt 128-cal nőtt, 10 039 munkavállalóra igényeltek támogatást. Az elbírált kérelmeken belül 82 százalékot tesz ki az elfogadottak aránya.

A múlt héten indult munkahelyteremtő bértámogatási programban 413 vállalkozás nyújtott be 489 munkavállalóra kérelmet, az igényelt támogatás összege 567 millió forint. Arra számítani, hogy a következő hetekben jelentős mértékben nő majd ebben a programban is a beadott kérelmek száma, és a veszélyhelyzet miatt elbocsátott munkavállalókat vissza tudják majd venni a vállalkozások.

Az állam és a Magyar Nemzeti Bank által támogatott hiteltermék iránt is nagy az érdeklődés - jelentette ki az államtitkár. Példaként említette, hogy az Agrár Széchenyi Kártya Plusz programban több mint 19 milliárd forintnyi igénylés érkezett, ebből több mint 2 milliárd forintra már leszerződtek. A Széchenyi Kártya Programban meghirdetett kedvezményes hitelekre május 15-től lehet jelentkezni, mintegy 5 ezer vállalkozó jelezte igényét – tájékoztatott György László. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-04 15:17:17
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS