Október 1-től pályázhatnak a vállalkozások a továbbképzési támogatásra

2021. 09. 22., 17:00

Október elsejétől pályázhatnak a vállalkozások munkavállalóik továbbképzésére a vállalati belső képzési programban – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a kis- és középvállalkozásokat segítő országos szakmai roadshow kecskeméti állomásán.

György László a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában tartott eseményen elmondta: a gazdaság újraindítása során meghirdették a 70 milliárd forintos vállalati belső képzési programot, október elsejétől az első 15 milliárd forintos keretre lehet pályázni.

Kifejtette: csaknem félmillió forintot is kaphat egy munkáltató egy-egy munkavállalója után, ennek két feltétele van. Az egyik, hogy a vállalkozók tovább foglalkoztassák a munkavállalóikat legalább egy évvel. A másik, hogy a minimálbér növekedési üteménél gyorsabb ütemben emeljék dolgozóik bérét. A két feltétel teljesülése esetén nem kell visszafizetni a támogatást.

A kevesebb mint ötven munkavállalót foglalkoztató vállalkozások 70 százalékos. a közepes méretű vállalkozások 60 százalékos, míg a nagyok 50 százalékos támogatási intenzitás mellett vehetik igénybe a képzési támogatást.

Az államtitkár kiemelte, hogy a technológia robbanásszerű változása újabb képességeket követel meg a munkavállalóktól, ezért a cél az, hogy a magyarokat felkészítsék a változásokra és a megnövekedett kompetencia igényekre. A technológia változása, a robotizáció, az automatizáció, az Ipar 4.0, a mesterséges intelligencia terjedése miatt több mint 80 millió munkahely megszűnik a világban 2030-ig, miközben 90 millió új munkahely jön létre. Ezekre az új munkahelyekre szeretnék a magyarokat alkalmassá tenni.

György László rámutatott: Magyarországon csaknem teljes a foglalkoztatottság, aki akar, tud dolgozni. A kormány a felnőttképzési rendszerben az elmúlt negyven év legnagyobb átalakítását hajtotta végre, képesek visszajelzést adni a felnőttképzőknek, a képzésüket igénybe vevő vállalkozásoknak, munkavállalóknak és munkát keresőknek, hogy milyen szakmákat, hol érdemes tanulni. „Konkrét adatok alapján tudják megmondani, hogy egy adott képzés a munkaerőpiacon mennyit ér.”

Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke emlékeztetett arra, hogy a járvány kezdetekor a kormány azonnal fontos intézkedéseket hozott, amelyek mind a gazdaság működőképességének fenntartását szolgálták, példaként említette a rövidített munkaidős támogatást, a hitel-és kamatmoratóriumot, fejlesztési támogatásokat. A GDP növekedésén látszik, hogy ezek az intézkedések sikeresek voltak - jegyezte meg.

A foglalkoztatottság visszatért a „normál állapotba” – mondta, megjegyezve, hogy a legtöbb szakmában nehéz jó munkaerőt vagy egyáltalán munkaerőt találni. Felhívta a figyelmet, hogy a felnőttképzésnek nagy szerepe van a munkaerő-piaci igények kielégítésében. Az elmúlt évben több mint ezer vizsgabizottsági tagot delegált a kamara csak Bács-Kiskun megyében, ez ennyi vizsgát is jelent, a vizsgázók száma pedig meghaladta a hatezret. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS