Szeptember 27-ig várja az Agárminisztérium az érintettek véleményét az ökológiai gazdálkodás támogatását célzó felhívásról.
Az „Ökológiai gazdálkodás támogatása” című felhívás a jelenleg még konvencionális művelésű területek ökológiai művelés alá vonását és átállását, illetve a már ökológiai művelésbe vont területeken a gazdálkodási mód fenntartását ösztönzi vissza nem térítendő átalánytámogatás formájában. A támogatási program öt évig tart, 2025. január 1-én kezdődik, és 2029. december 31-én zárul le. A kedvezményezettek vállalják, hogy ezen idő alatt a támogatásba vont területeiken – legyen az szántó, gyep, ültetvény –az ökológiai gazdálkodás előírásainak megfelelő gazdálkodást folytatnak.
A felhívás szeptember 27-ig véleményezhető a kap.gov.hu oldalon, ahol a kiírással kapcsolatos minden további dokumentum is megtekinthető. A társadalmasítás során érkezett észrevételeket a Nemzeti Irányító Hatóság megválaszolja, illetve közzéteszi, lehetőséget teremtve arra, hogy a partnerszervezetek megismerjék egymás véleményét.
Az idei év végéig tartó, ökológiai gazdálkodást segítő hároméves támogatási programban 3589 termelő 175 423 hektárral vesz részt – olvasható az Agrárminisztérium közleményében. 2023-ban Magyarországon az ökológiai gazdálkodásba vont területek nagysága – az átállási területekkel együttesen – elérte a 320 ezer hektárt. A képet árnyalja, hogy a KSH adatai szerint e terület több mint fele rét és legelő.
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.