Magyar falu program: megjelentek az idei utolsó pályázatok

2020. 07. 27., 19:45

Megjelentek az idei utolsó pályázatok a Magyar falu program keretében, ezúttal 12 milliárd forint keretösszegben lehet pályázni önkormányzati kerékpárutak építésére, temetőfejlesztésre, építési telkek kialakítására, valamint elhagyott ingatlanok közcélra történő megvásárlására – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Gyopáros Alpár elmondta: a most kiírt utolsó pályázatokkal 22-re emelkedett a Magyar falu program idei pályázatainak száma, ebből hatban már eredményt hirdettek.

A pályázati kiírások hétfőn jelentek meg a kormany.hu-n, a pályázatokat pedig szeptember 10-éig lehet benyújtani. A nyertes pályázókról 60 napon belül döntenek, a támogatási okirat aláírását követő öt napon belül pedig az önkormányzatoknál lesz a forrás.

Önkormányzati kerékpárutak építésére, meglévők fejlesztésére négymilliárd forint áll rendelkezésre, egy település legfeljebb 50 millió forintra pályázhat. A pályázaton helyben fontos, belterületi, vagy belterületet külterülettel összekötő kerékpárutak építését támogatják.

Most jelent meg a pályázati kiírás az önkormányzati és egyházi temetők fejlesztésére is, erre hárommilliárd forint áll rendelkezésre. Többek között épületrekonstrukcióra, illemhely-létesítésre, kerítésjavításra lehet igénybe venni. Infrastrukturális fejlesztések esetén 30 millió forint a maximális támogatási összeg, a kisebb fejlesztéseknél ötmillió forint.

A Magyar falu programban pályázni lehet építési telkek kialakítására is. A kormánybiztos elmondta: vannak települések, ahol nagy az érdeklődés a beköltözésre, de elfogytak a használt lakóingatlanok. A pályázattal elnyert pénzből az önkormányzatok többek között a telekalakítások hatósági díjait, az új telkek közművesítési költségeit finanszírozhatják. A programra hárommilliárd forint áll rendelkezésre, egy település legfeljebb 15 millió forintra pályázhat.

Pályázni lehet továbbá a településképet romboló, elhagyott ingatlanok közcélra történő megvásárlására, bontására vagy felújítására is, erre a célra kétmilliárd forint áll rendelkezésre, a maximális támogatási összeg ötmillió forint.

„A kormány és a Fidesz-KDNP számára fontosak a vidéken élők és mindent megteszünk, hogy a vidéki települések ne néptelenedjenek el, az ott élők életminősége folyamatosan javuljon” – mondta Gyopáros Alpár. Hozzátette: ennek érdekében indult a Magyar falu program, amely 2019-es indulásának évében 150 milliárd forint állt rendelkezésre vidékfejlesztésre, 2020-ban már 219 milliárd forint, jövőre pedig 252 milliárd forint lesz fordítható a vidéken élők életminőségének fejlesztésére. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS