Február 28-ig lehet pályázni borpromóciós támogatásra

2025. 02. 14., 22:05

Hamarosan indul a hazai borok bel- és külföldi népszerűsítését segítő program, amelynek első ütemére az érintettek idén kivételesen február 15. és 28. között is benyújthatják támogatási kérelmeiket.

A támogatás célja a felelősségteljes borfogyasztás ösztönzése és a borok földrajzi árujelzői ismertségének növelése. Ennek keretében többek között a magyar borászati termékek külföldi népszerűsítésére, valamint nemzetközi eseményeken való részvételre is lehetőség adódik – olvasható az Agrárminisztérium közleményében.

A magyar bor, a magyar bortermőhelyek, azok elnevezései (földrajzi árujelzői) nemzeti, természeti és kulturális örökségünk részét képezik. A kérelmet benyújtóknak ütemezett és kellő számú promóciós akcióval tervezett bel-, illetve külpiaci borágazati programot kell készíteniük. Pályázatot a borászati termelők, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT), a földrajzi árujelzőt kezelő hegyközségi szervezet, két vagy több borászati termelő által alkotott társulás vagy olyan szakmai szervezet adhat be, amelynek tagjai legalább 75 százalékban borászati termelők. Támogatást 20 000 és 400 000 eurónak megfelelő forintösszeg között lehet igényelni. 

A program az európai uniós társfinanszírozással létrejövő Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv szőlő-bor ágazati intézkedései keretében valósul meg, erre 2027-ig 6 millió euró áll rendelkezésre.

A támogatási kérelmek benyújtására minden évben május 1. és június 30. között nyílik lehetőség, az idén ezek mellett még február 15. és 28. között is mód van erre.

A támogatás részletei a Magyar Közlöny 2025. február 11-én megjelent 12. számában találhatóak, a borászati termékekkel kapcsolatos tájékoztatási és promóciós tevékenységhez nyújtott támogatásról szóló 1/2025. (II. 11.) AM rendeletben. A támogatáshoz való hozzáférés részleteiről az Agrárminisztérium külön tájékoztatót szervez az érintettek részére.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 20., 15:20
Meghaladta a 10 milliárd forintot a sikeresen pályázók számára átutalt támogatások összege a gazdasági társaságok járműflottáinak zöldítését ösztönző kiíráson. Több mint 2300 cég kapott eddig átlagosan 3,8 millió forintot mintegy 2600 tisztán elektromos személyautó, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.
2025-03-20 13:15:50
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) az Építési és Közlekedési Minisztérium és a Hungexpo Zrt. partnerségével szakmai konferenciát rendez a CONSTRUMA Nemzetközi építőipari szakkiállítás nyitó napján.
2025-03-20 10:05:00
Az EKD rendelet módosításának célja a magas hozzáadott értékű beruházások megvalósításának támogatása, a helyi beszállítókkal való együttműködés és a környezetterhelés csökkentése. Ezzel összhangban beruházási támogatás esetében bővül a támogatási döntés során figyelembe veendő szempontok köre, és átalakul a kötelezettségvállalások rendszere is – hívják fel a figyelmet a PwC Magyarország szakértői.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.
Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.
A vállalatok és szervezetek mesterséges intelligencia használatát 2025. február 2-a óta új uniós rendelkezés szabályozza. Hogy mely AI-alkalmazások tartoznak az elfogadhatatlan vagy „csak” a kockázatos kategóriába, a technológia jelen állapotára vonatkoztatva eldőlt, viszont változhat is annak függvényében, hogy az EU nyílt tudományos csoportja szerint mennyi idő alatt és mekkorát fejlődik. Milyen esetekben és mekkora bírságokat kockáztatnak az AI-t alkalmazó cégek, ha megszegik a rendeletet? Hogyan és meddig tudnak felkészülni a szabályos használatra? Mit tehet a „magánember” AI-val kapcsolatos jogsérelem gyanúja esetén? A kérdésekre dr. Baracsi Katalin internetjogász válaszol.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS