Legyen az ön cége is Zöld Nemzeti Bajnok!

2020. 08. 03., 20:00

A magyar kormány kiemelt célja a zöldgazdasághoz és -iparhoz kapcsolódó, nagy növekedési potenciállal rendelkező feldolgozóipari vállalkozások technológiaváltást segítő fejlesztéseinek támogatása. A 7,3 milliárd forintos keretösszegű Zöld Nemzeti Bajnokok konstrukció előminősítésére jelentkezés határidejét a vállalkozói visszajelzések alapján meghosszabbította a kormány, így arra 2020. augusztus 14-ig van lehetőség.

„A koronavírus-járvány igazolta a 2010 óta követett kormányzati megközelítést, amely szerint, amit csak lehet, érdemes itthon gyártani, hiszen ezzel az önellátási képességek megerősítése mellett a hazai munkahelyeket és a magyar családok megélhetését támogatjuk. Ez az elvárás nemcsak az egészségipar, hanem a zöldgazdaság vállalkozásaira is igaz. A Zöld Nemzeti Bajnokok esetén éppen ezért döntöttünk a társadalmi egyeztetést követően azonnal keretemelésről: az eredetileg tervezett 3,85 milliárd forint helyett 7,3 milliárd forint forrás áll a vállalkozások rendelkezésére a konstrukcióban” – emelte ki György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

A fejlesztési források hatékony felhasználása érdekében a támogatásra pályázók vállalják a kiválasztási folyamatban való részvételt. Ennek első lépése egy regisztráció, amelyre a www.znb.ifka.hu oldalon van lehetőség. Minden vállalkozás egy alkalommal regisztrálhat, e-mail cím és jelszó megadásával. Az első belépéskor a vállalati név és érvényes adószám rögzítése után tudja a rendszer a regisztrált profilt az adott céghez társítani, ennek alapján történik meg a részvételi feltételek automatikus ellenőrzése. Ha a cég megfelel, erről automatikus üzenet formájában kap tájékoztatást, ezt követően lehet kitölteni a részletes űrlapot az előminősítéshez. A folyamat kedvező értékelés esetén a vállalkozást a pályázata benyújtására feljogosító tanúsítvány kiállításával zárul.

„A vállalkozásokat arra kérjük, semmiképpen ne mulasszák el az előminősítésre jelentkezést, az ugyanis a forráshoz jutás előfeltétele. Ahogy a keretösszeg jelentős megemelésével, a határidő meghosszabbításával is minél több cégnél a sikeres, további növekedést megalapozó technológiaváltást igyekszünk elősegíteni” – hangsúlyozta György László.

A Zöld Nemzeti Bajnokok (GINOP 1.2.11-20) konstrukcióban várhatóan 2020. augusztus 31-től lehet majd beadni a pályázatokat. (ITM Kommunikáció)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-04 15:17:17
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS