Utak és járdák építésére és felújítására 718 kistelepülési önkormányzat nyert összesen 10 milliárd forintot a Magyar Falu Program keretében.
A kormány 481 darab, önkormányzati tulajdonban lévő út- és hídépítésről, illetve felújításról szóló pályázatot támogatott. Járdák felújításához és építéséhez 237 kistelepülés kapott segítséget.
A Magyar Falu Program kiemelt célja az 5000 lélekszám alatti települések népességmegtartó erejének növelése. A program keretében a helyi életminőség javítását célzó pályázati kiírásokra idén eddig közel 8000 kérelmet adtak be a kistelepülési önkormányzatok és a történelmi egyházak. A még le nem zárult felhívások esetén a települések pályázhatnak orvosi szolgálati lakások fejlesztésére, tanya- és falugondnoki buszok beszerzésére és a Falusi Civil Alap forrásaira is. A Magyar Falu Programnak köszönhetően a tavalyi évben összesen mintegy 150 milliárd forint értékű fejlesztés valósulhatott meg a hazai kistelepüléseken. 2020-ban pedig megközelítőleg 170 milliárd forint támogatást biztosít a kormány a falvakban élők életkörülményeinek javítására – olvasható a Miniszterelnökség közleményében.
Út- és hídépítés (felújítás) nyertesek (az összeg forintban értendő):
Járdákat újíthatnak fel az alábbi kistelepülések (az összeg forintban értendő):
Bárhol kóstoltam, két napon keresztül előbb-utóbb felemlegették. Túl sokan ahhoz, hogy szó nélkül hagyjuk.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a projekt kivitelezési és finanszírozási szerződését.