Ismét igényelhető lesz támogatás elektromos autók vásárlására

2021. 05. 19., 18:30

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglalt célok elérése érdekében ismét pályázati kiírást tett közzé új, tisztán elektromos személygépkocsik megvásárlásának, valamint lízing keretében elektromos gépjárművek beszerzésének támogatására 3 milliárd forintos keretösszeggel – hívta fel a figyelmet Steiner Attila, a tárca körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára.

„A közlekedésből származó környezetszennyezés visszaszorítása érdekében a kormány fejleszti a hazai elektromobilitást, ezért tavaly 5 milliárd 882 millió forinttal támogatta elektromos személygépjárművek beszerzését. A klímavédelem érdekében tett erőfeszítéseink mellett a magyar állampolgárok egészségének megőrzése szintén fontos cél, ezért is ösztönözzük a károsanyag-kibocsátásmentes, elektromos személygépjárművek vásárlását” – emelte ki az államtitkár. 

A tárca idén három szakaszban összesen 3 milliárd forintot biztosít a programra, vissza nem térítendő támogatás formájában. Pályázatot magyarországi lakóhellyel rendelkező természetes személy, illetve magyarországi székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező civil szervezet, egyesület vagy felsőoktatási intézmény nyújthat majd be. 

A támogatás mértéke a legfeljebb ötszemélyes gépjármű megvásárlásakor - amennyiben a vételár 1 és 12 millió forint között van -  maximum 2,5 millió forint (a támogatás intenzitása maximum 50 százalék), 12 és 15 millió forint közötti vételár esetén maximum 1,5 millió forint (a támogatás intenzitása maximum 12,5 százalék), hét-vagy többszemélyes gépjármű megvásárlásakor – amennyiben a  vételár 1 és 14 millió forint között van – a maximális támogatási összeg 2,5 millió forint (a támogatás intenzitása maximum 50 százalék), 14 és 17 millió forint közötti vételár esetén pedig maximum 1,5 millió forint (a támogatás intenzitása maximum 11 százalék). A pályázatokról a benyújtási időszakok lezárultát követő 20 munkanapon belül születik döntés, amelyről a pályázók a döntés meghozatalát követő 5 munkanapon belül elektronikus úton kapnak tájékoztatást a pályázati portálon keresztül. 

A pályázat első szakaszában 2021. június 14. és 2021. július 2. között vagy a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig lesz lehetőség beadni a pályázatokat.

További információk és a pályázati kiírás a program lebonyolítását végző IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft.  honlapján érhető el. (ITM)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-23 11:30:00
A Komáromban készült és nyár elején a Dunán, majd a Sió-csatornán a Balatonhoz szétszerelt állapotban eljuttatott hajók közül egy kompot és egy katamaránt már sikerült összeszerelni, de még hátravan a beüzemelés, a hatósági szemlék, és a személyzet betanítása – tájékoztatott Veigl Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója.
2023-09-22 19:22:00
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.
2023-09-22 15:22:03
Számos, egymást kiegészítő technológia fejlődésének köszönhetően az Internet of Things (IoT) egyre gyorsuló növekedési pályán halad. Az 5G megjelenése zökkenőmentesebb végfelhasználói élményt biztosít a nagyobb számú összekapcsolt eszköz számára – állítják a Deloitte szakértői.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS