Hétfőtől újra igényelhető a KFI bértámogatás

2021. 01. 04., 10:30

Hétfőtől ismét lehet pályázni a kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) szektor bértámogatására – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A nemzetközi kitekintésben is egyedülálló program a koronavírus-járvány első hulláma után közel 23 ezer magasan képzett szakember munkahelyének megtartásához járult hozzá összesen több mint 17 milliárd forinttal.

A Gazdaságvédelmi akcióterv egyik fontos eleme a KFI szektor magasan képzett szakembereinek munkában tartása, hiszen ez elengedhetetlen a gazdaság újraindításához. A Kutatók és fejlesztők innovációs bértámogatása programban 2021. január 4-től ismét elérhető támogatást ezért többek között mérnökök, kutatók, informatikusok után kaphatják a vállalkozások. A bértámogatás az összes ágazatot lefedi, a teljes nemzetgazdaság számára segítséget jelent.

A közlemény idézi Bodó Sándort, a minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárát, aki kiemelte, hogy a programban három hónapos időtartamra biztosított támogatás egy főre eső összege nem haladhatja meg a havi 318 ezer 920 forintot. Az megítélt összeget a munkáltató kapja.

„Fontos újdonság, hogy a támogatás már újonnan felvett dolgozókra is igényelhető. A vállalkozásnak ebben az esetben garantálnia kell, hogy a 2020. december 29-i statisztikai állományi létszámát bővíti. A támogatott munkavállalók legalább három hónapos továbbfoglalkoztatása és a munkabérek szinten tartása azonban a munkáltatók általános kötelezettsége a támogatás és továbbfoglalkoztatás teljes idejére” – fogalmazott az államtitkár.

Az újraindított KFI bértámogatási program részletes dokumentációja a munka.hu oldalon érhető el. A kérelmeket a munkáltató székhelye vagy telephelye szerint illetékes megyei vagy fővárosi kormányhivatal foglalkoztatási főosztályához lehet benyújtani 2021. február 8-ig – tájékoztatott az ITM. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-04 15:17:17
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS