Három kutatási terület, 75 milliárdos támogatás

2021. 08. 17., 17:30

Idén is megnyílik a Tématerületi Kiválósági Program (TKP), amelynek keretében a kormány a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból mintegy 75 milliárd forinttal támogatja a felsőoktatási intézmények legfontosabb társadalmi és gazdasági kihívásokra válaszokat adó, kiemelt kutatási tématerületeit – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese kiemelte: a meghirdetett pályázati kiírás célja, hogy kutatás-fejlesztési és innovációs fókusszal segítse az egyetemi tudásközpontokat és kutatóhelyeket, ösztönözve ezzel is a hatékony szakmai munkát és a magyar kutatói utánpótlást.

A Tématerületi Kiválósági Programban (TKP) három olyan kutatási területet határoztak meg, amelyek vagy nemzetgazdasági szempontból kiemelkedő jelentőségűek, vagy erős hazai kapacitásokkal rendelkeznek. Ezek az alprogramok: az egészség, a nemzeti kutatások, és a nemzetvédelem, nemzetbiztonság. Az egyes alprogramokon belül lehetőség van koronavírus okozta megbetegedésekkel, biztonságos társadalom és környezettel, vagy akár kibervédelemmel kapcsolatos tématerületi kutatásokra is.

A TKP 2021 alprogramonként 25 milliárd forinttal támogatja a kutatások megvalósítását. A keret magában foglalja a TKP Nemzetvédelem, nemzetbiztonság alprogram esetében a Kooperatív Doktori Program 1 milliárd forintos keretösszegét is, amelynek eredményeképpen a magasan képzett, tudományos ismeretekkel rendelkező munkavállalók számának bővítése valósulhat meg a védelmi kutatás-fejlesztés és az innováció területén.

„Fontos elvárás a felsőoktatási intézmények és a KFI szereplői közötti együttműködés további erősítése, ezért a kormány támogatja azokat a kezdeményezéseket, amelyek hozzájárulnak az egyetemi tudásközpontokon és kutatóhelyeken megszülető ismeretek társadalmi és gazdasági hasznosulásához” – hangsúlyozta Schanda Tamás. (ITM)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-11-28 17:10:00
Lezárult a NAV KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00035 számú, „Adóügyi igazgatási eljárások egyszerűsítése, adminisztratív terhek csökkentése” elnevezésű kiemelt projektje, amelyben a hivatal 2018. és 2023. között több ütemben, összesen 9,331 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatással és 5,317 milliárd forint saját forrással fejlesztette elektronikus szolgáltatásait.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS