Hangtechnikai eszközök beszerzésére pályázhattak az utazó cirkuszok

2020. 02. 05., 17:30

Hangtechnikai eszközök beszerzésére pályázhattak a zenekar nélküli utazó cirkuszok; a tendert az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ Nonprofit Kft. közösen hirdette meg – közölte szerdán a Fővárosi Nagycirkusz.

A sikeresen pályázók a legmodernebb hangtechnikai eszközökből kialakított komplett hangrendszereket nyertek el, valamint azok szakszerű alkalmazását oktató 30 órás, intenzív tanfolyamon vettek részt. A stúdiumot a Cirkuszművészeti Központ intézményeinek oktatói és diákjai, az oktOpus Multimédia Intézet, valamint a Baross Imre Artistaképző valósították meg – olvasható a közleményben.

A pályázat célja az, hogy utazó cirkuszok a 2020-as cirkuszi szezonban jobb hangzásvilággal szolgálhassák ki produkcióikat, ezzel is emeljék a magyar cirkuszművészet szakmai színvonalát. A fejlesztés révén évenként újabb és újabb szakterületek (fénytechnika, szcenika) színvonalasabb működésére nyílik lehetőség.

A pályázatban és a hozzá kapcsolódó elméleti és gyakorlati oktatásban az alábbi utazó cirkuszok vettek részt: Eötvös Cirkusz, Susy Eötvös Cirkusz, Magyar Nemzetközi Utazó Nagycirkusz, Duna Cirkusz, Utazó Budapest Nagycirkusz, Calypso Cirkusz, Circus America, Exit Cirkusz, Hungária Nagycirkusz, Richter Ricardo Cirkusz, Magyar Klasszikus Nagycirkusz, valamint az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezete.

A pályázók egyenként bruttó hatmillió forint értékű hangrendszerhez (hangsugárzóhoz, számítógépes bejátszóhoz és digitális dobpadhoz) jutottak hozzá a szoftverek, a hangkönyvtárak, valamint a szakmai oktatás mellett. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS