Energetikai innovációs mintaprojektek: a keretösszeg több mint háromszorosát igényelték a pályázók

2020. 07. 08., 16:25

Várakozáson felüli érdeklődés, több mint 40 milliárd forintnyi támogatás igénylése mellett zárult a kormány által meghirdetett energetikai innovációs mintaprojekteket támogató pályázati kiírás.

Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára elmondta, a márciusban meghirdetett kiírások az energetikai innováció olyan kulcsterületein segítik mintaprojektek megvalósítását, amelyek jelentősen hozzájárulnak az energiahatékonyság, valamint a helyben elérhető, megújuló energiaforrásokra alapozott ellátásbiztonság növeléséhez.

Az összesen 12 milliárd forintos keretösszegű pályázati felhívás célja az innovatív energetikai megoldások kifejlesztésének és tömeges alkalmazásának ösztönzése, amely az első lépést jelenti a Nemzeti Energiastratégia innovációs fejezetének végrehajtásában. A márciusban meghirdetett kiírások az energetikai innováció olyan kulcsterületein segítik mintaprojektek megvalósítását, mint a karbonmentes energiatermelés integrációját megkönnyítő power-to-gas technológiák, a naperőművek térnyerésével párhuzamosan szükségessé váló hálózat-okosítások, a települési energiaellátás földgázt kiváltó, megújuló erőforrásokat hasznosító modernizálása, valamint az energiaközösségek kialakítása.

A négy kiírásra összesen 53 pályázat érkezett, az így igényelt több mint 40 milliárd forintnyi támogatás több mint háromszorosa a tervezett keretösszegnek. A legnagyobb érdeklődés az energiaközösségek kialakítását és működését támogató 2 milliárd forintos keretösszegű kiírás iránt mutatkozott, amely a helyi közösségek saját energiatermelését elősegítő innovatív projekteken keresztül hozzájárul az uniós Tiszta Energia Csomag hazai gyakorlatba ültetéséhez. Ez a pályázat kétfordulós: az előzetes megvalósíthatósági tanulmány és a bemutatott szabályozási koncepció alapján támogathatónak ítélt projektek esetében a teljes pályázati anyagot szeptember végéig kell benyújtani.

A pályázatok pénzügyi forrását a szén-dioxid kvóták értékesítéséből származó bevételek klímavédelmi célú felhasználását szolgáló, a tárca kezelésében álló Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszer fedezi.

Az államtitkár hangsúlyozta: a pályázatok célja az innovációs elképzelések versenyeztetése, így a projektek elbírálása során nem kiválasztott technológiákat, hanem az adott kihívásra legjobb választ adó megoldásokat fogják támogatni. A pályázatokat egy független szakértőkből álló bizottság fogja értékelni, és a minisztérium ez alapján hozza meg a végső támogatási döntést.

A projektek fizikai megvalósításán túl fontos cél a jövőbeli alkalmazhatóság értékelése, ezért a nyerteseknek már a projekt fenntartási időszaka alatt is rendszeres jelentésekben kell beszámolniuk a tapasztalataikról. A sikeresnek bizonyuló mintaprojektek kiterjesztésére pedig a későbbiekben nagyobb szabású pályázatokat is meghirdethet a tárca. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az Energetikai Innovációs Tanáccsal együttműködve további innovációs pályázatok kiírását tervezi az energiastratégiában megjelölt területeken – mondta az államtitkár. (ITM Kommunikáció)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-08 16:41:10
A digitalizáció tartja szinten a hazai vállalatok innovációs tevékenységét. Új termékek, szolgáltatások bevezetésével kivárnak a vállalatok, inkább saját háttérfolyamataikat igyekeznek hatékonyabbá tenni. Így a K&H innovációs indexe szinten maradt.
2023-06-08 12:41:03
A lakásbiztosítások kiemelt szerepet kapnak a nyár elején gyakran előforduló viharok és az azok okozta károk miatt – közölte a Netrisk.hu. Ha régen, akár 5 évvel vagy korábban kötött lakásbiztosításról van szó, érdemes megnézni, milyen értékű az ingatlan.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS