Elindult a kis falvak vállalkozásainak újraindulását segítő program

2021. 04. 30., 16:45

Április 30-tól adhatják be pályázataikat a vállalkozások a Magyar falu vállalkozás-újraindítási programban. A szabad vállalkozási zónákban vagy 5000 fő alatti településeken működő mikrovállalkozások összesen 25 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a program első körében.

„A Magyar Falu Programmal összhangban nyíló új pályázati lehetőségnek köszönhetően a kistelepüléseken élő lakosság egyre szélesebb körét tudjuk támogatni. Kiemelt célunk, hogy minden falusi ember életminősége javuljon, melynek érdekében a harmadik éve tartó Magyar Falu Program eddig tisztán hazai forrásból gazdálkodó 600 milliárd forintos költségvetése most először Európai Uniós forrásokkal is kiegészül” – emelte ki Gyopáros Alpár, modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

„Magyarország nem Budapest határában ér véget, hanem ott kezdődik igazán. Éppen ezért indítottuk útjára a kifejezetten kistelepülési vállalkozásoknak szóló Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Programot, amely több szempontból is rendkívüli, hiszen a legkisebb hazai településeken, kisvállalkozások pályázhatnak a megerősödésüket szolgáló, 2-10 millió forint közötti támogatásra” – hangsúlyozta György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár. Hozzátette, a kormány célja, hogy a magyar vállalkozásokat megerősítve indítsa újra a gazdaságot.

Az összesen 25 milliárd forint keretösszegű Magyar falu vállalkozás-újraindítási programra 2021. április 30-tól lehet pályázatot benyújtani. A 2-10 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatásra az 5000 fő alatti településeken vagy szabad vállalkozási zónákban működő mikrovállalkozások pályázhatnak. A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás, a támogatás intenzitása maximum 70 százalék. Vagyis minden 100 forint beruházásnál 70 forintot átvállal az állam. A lehívható előleg mértéke 25 százalék.

A támogatható tevékenységek körét a mikrovállalkozások igényei szerint határozták meg, a támogatás új eszközök, gépek beszerzésére, valamint ingatlanberuházás megvalósítására, például üzletek vagy műhelyek építésére, bővítésére, korszerűsítésére és átalakítására fordítható. Részlegesen támogatható a munkavégzéshez szükséges feltételek megteremtésére, valamint gyártási licenc és know-how, illetve immateriális javak beszerzése és az információs technológia-fejlesztése is. A  magyar vállalkozások megerősödésének egyik záloga a tanulás, ezért részlegesen elszámolható a  képzés igénybevétele is. Emellett a pályázatban szintén részlegesen elszámolható bérköltség, sőt a projekt-előkészítés és projektmenedzsment tevékenység is. A pályázó vállalkozásoknak minimum 1 lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük és állományi létszámuk minimum 1 fő lehet. A további részleteket a felhívás tartalmazza, amely a https://www.palyazat.gov.hu  oldalon érhető el. (ITM)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS