Bölcsődei fejlesztések: újabb 2,5 milliárd forintot nyertek el Pest megyei önkormányzatok

2020. 09. 02., 16:15

Újabb 12 Pest megyei önkormányzat nyert el több mint 2,5 milliárd forint hazai fejlesztési forrást a bölcsődei ellátás fejlesztésére, korszerűsítésére – tájékoztatott Rákossy Balázs.

A Pénzügyminisztérium államtitkára elmondta: a Pest megye fejlesztését szolgáló program bölcsődefejlesztési felhívására több mint négyszeres volt a túligénylés, ezért a tárca vizsgálja a meghirdetett keretösszeg emelésének lehetőségét, hogy a támogatásban részesülő önkormányzatok száma tovább emelkedhessen.

A kormány még 2016-ban döntött arról, hogy a Pest megyei vállalkozások és önkormányzatok fejlesztéseire  80 milliárd forint összegű célzott költségvetési támogatást biztosít a 2016-2021 közötti időszakban. A kormány rögzítette a támogatás felhasználásánál a megye szempontjából legfontosabb fő fejlesztési irányokat is, köztük az önkormányzatok által ellátott közszolgáltatások infrastrukturális feltételeinek javítását.

A családok támogatása a koronavírus-járvány elleni védekezés alatt is kiemelt célja maradt a kormánynak. A Családvédelmi Akcióterv keretében 2022-ig megvalósul a teljes bölcsődei ellátás Magyarországon, így a Pest megyei programban is kiemelt szerepet kapott a bölcsödei fejlesztések támogatása, hiszen az országban itt a legmagasabb a születésszám és a legnagyobb a 3 év alatti gyermekek aránya.

A tavaly már sikerrel lezárult Pest megyei bölcsődefejlesztési pályázat után a tárca második körben is lehetőséget adott az önkormányzatok számára újabb pályázatok benyújtására, 2,5 milliárd forint keretösszeggel. A pályázati felhívás ezúttal is a férőhelyhiánnyal küzdő önkormányzati tulajdonú bölcsődék, mini bölcsődék és a többcélú óvoda-bölcsődeként működő intézmények férőhelybővítését, férőhelyeinek fejlesztését célozta. A konstrukció keretében felújítás esetén maximum 120 millió, új bölcsőde építése esetén pedig maximum 480 millió forint állami támogatásra lehetett pályázni.

A felhívásra 37 pályázatot nyújtottak be 8,9 milliárd forint támogatási igénnyel, amely összeg az eredetileg rendelkezésre álló keret közel négyszerese. Az eredeti keretből 12 Pest megyei településen 272 új, korszerű bölcsődei férőhely létesül.

A program korábbi bölcsődefejlesztési pályázati kiírásának eredményeként 53 pályázat támogatásával 9,2 milliárd forint értékben 1282 új bölcsődei férőhely létesítésére kaptak lehetőséget a pest megyei települések. A kormány nemcsak adókedvezménnyel, és egyéb közvetlen támogatással, például az ingyenes étkezés és ingyenes tankönyv biztosításával segíti a családokat, hanem a bölcsődefejlesztési beruházások támogatásával is. A beruházásoknak köszönhetően Pest megyében összességében 1554-gyel több gyereket tudnak fogadni a bölcsődék. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-09 13:23:56
Sietniük kell azoknak, akik tervezik biztosítói megtakarítás elindítását, de még nem kötöttek szerződést. Ha mentesülni szeretnének a megtakarítások kamatjövedelmére kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) alól, a megtakarítást a rendelet hatálybalépését megelőzően, legkésőbb június 30-ig el kell indítaniuk.
2023-06-09 12:23:00
Megjelent a NAV évkönyve, amely a 2022-es év legfontosabb adóhatósági eseményeit és statisztikáit foglalja össze. Kiderül többek között, hogy mennyi bírságot szabott ki az adóhatóság, és az is, hogy milyen hatékonysággal lehet megtámadni a határozatait. A legfontosabb és legtanulságosabb mutatókat a Jalsovszky iroda szedte csokorba.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS