Lakásvásárlásra spórol a fiatalok fele, ha van miből

2018. 11. 11., 09:00

19 és 29 év közötti fiatalok több mint 44 százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással – derült ki a K&H ifjúsági indexének felméréséből.

A kutatás szerint a fiatalok megtakarítási viselkedése nagyon különböző: 27 százalékuk minden hónap elején félretesz egy meghatározott összeget. Minden ötödik fiatal a hónap végén megmaradt pénzt teszi félre, 31 százalék pedig csak alkalmanként takarít meg, amikor éppen úgy alakul, hogy marad pénze a hónap végén.

A maradék 22 százalék úgy nyilatkozott, hogy semmilyen módon nem takarít meg. A megtakarítások hiánya leginkább a munkanélküliekre (43 százalék) és a nyugati megyékben élőkre (31 százalék) volt jellemző, legkevésbé pedig a budapestiekre, itt csak 13 százalékuk nem tesz félre valamilyen összeget minden hónapban.

A választ adók 51 százaléka a lakásvásárlást említette megtakarítási célként. A megkérdezettek 43 százaléka általános tartalékot képez.

A kutatás szerint a megtakarítások átlaga közel 400 ezer forint volt 2018 második negyedévében, az összeg az iskolai végzettség növekedésével együtt emelkedik. Az alacsonyabb iskolai végzettségűeknek átlagosan 270 ezer forint megtakarítása van, addig a magasabban képzett válaszadók átlagosan 1,7 millió forinttal rendelkeztek. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-02 17:08:00
A Duna House Cégcsoport havi Tranzakciószám Becslése (DH-TB) és jelzáloghitel-előrejelzése szerint 2023 szeptemberében országosan 8067 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 50 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023-10-02 15:08:00
A más által írt írásbeli magánvégrendelet érvényességi feltétele két végrendeleti tanú alkalmazása. Előfordulnak olyan esetek, amikor a végrendelet a tanúk olvasható nevét nem, csak az aláírásukat tartalmazza. Érvényes-e a végrendelet, ha a tanú aláírása nem olvasható és a neve az okiratból sem tűnik ki? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS