Ennyit tesz félre a fiatalok egy része a hónap elején

2019. 07. 11., 11:45

A fiatalok között egyre nagyobb a tudatosan, hónap elején megtakarítók aránya, a megtakarítások átlagos összege 517 ezer forint volt 2019 első negyedévében, ami jelentős emelkedés a 2018. év végi 414 ezer forinthoz képest – derül ki a K&H csoport legfrissebb felméréséből.

A fiatalok megtakarítási szokásairól készített elemzés szerint megtakarítással a megkérdezettek 53 százaléka rendelkezett, ami a legmagasabb érték évek óta.

A közlemény idézi Horváth Magyary Nórát, a csoport kommunikációs ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: a fiatalok közel harminc százaléka a hónap elején tudatosan tesz félre, 23 százaléka pedig a hónap végén megmaradt összeget tartalékolja. Hozzátette: a 19-29 évesek között egyre jellemzőbb a tudatos megtakarítás, amiben szerepe van a szülői mintának, az iskolai pénzügyi edukációnak és a különböző szerveztek által indított pénzügyi programoknak.

A csoport a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedővel támogatja a fiatalok pénzügyi kultúrájának fejlesztését.

A megtakarítási célok között első helyen az idén is a lakásvásárlás áll a válaszadók fele szerint, 43 százalékuk általános tartalékot is képez, 40 százalékuk autóvásárlásra is gyűjt, 36 százalékuk pedig egy tervezett utazás miatt takarékoskodik a kutatás szerint. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-07 19:18:54
Az idén külföldi nyaralásra induló magyarok 83 százaléka a helyszínen is bankkártyával, okostelefonnal vagy okosórával tervez fizetni. Ezzel Magyarország első a régióban a Visa nyolc közép- és kelet-európai országra, köztük hazánkra is kiterjedő, „Utazási és fizetési szokások 2023” címmel megjelent tanulmánya szerint.
2023-06-07 18:18:26
A turizmus és vendéglátási szektor támogatása és az általuk fenntartott jelentős számú munkahely megvédése érdekében 2023. május 31-ig volt lehetséges – 15 százalékos díj megfizetése nélkül – teljes összegben felhasználni a SZÉP-kártyán 2022. október 15-ig jóváírt, „bennragadt” összegeket.
2023-06-07 16:48:45
A kormány július 1-jétől a természetes személyek kamatjövedelmét 13 százalék szociális hozzájárulási adóval is megterheli. Így a teljes adóteher már 28 százalékra hízik. A témával kapcsolatban számos tévhit kering, amelyeket a Bankmonitor szakértői igyekeznek tisztázni.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS