Egyre többen veszik igénybe a személyi kedvezményt

2020. 01. 19., 10:45

Az erősödő adótudatosságnak és a bővülő kedvezményeknek köszönhetően a személyi kedvezményt igénybevevők száma is egyre jobban nő. Míg 2010-ben 69 ezren vették igénybe a bizonyos betegségek után járó úgynevezett személyi kedvezményt, addig 2018-ben már 258 ezren – tájékoztatott Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.

A kedvezmény visszamenőleg is jár, ezzel 2019. január 1-je óta már több mint 110 ezren éltek - tájékoztatott az államtitkár. Az érintettek 2013 és 2017 közötti szja-bevallásaikat önellenőrizték, és részükre összességében 6,5 milliárd forintot utalt ki az adóhivatal.

Az idén évi 96 600 forint adókedvezmény jár azoknak, akik rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek, és azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít, így többek között a laktóz- vagy gluténérzékenyeknek.

Tavaly számos női- és férfibetegséggel bővült a kedvezményre jogosító betegségek listája - részletezte a szabályokat az államtitkár, felidézve, hogy a jogszabályba 2019. január 1-jétől kerültek be az endometriózis, az emlőrák, a méhnyakrák, a petefészekrábetegségek és a férfi nemi szervek leggyakoribb daganatos megbetegedései.

A lakosság sokkal tudatosabb lett az adóügyeiben - hangsúlyozta Izer Norbert.  Ezt igazolja a személyi kedvezményre vonatkozó statisztika is, egyebek között az, hogy 2010 óta jelentősen megnőtt a kedvezményt igénybevevők száma, és az is, hogy tavaly több mint 110 ezren visszamenőlegesen kérték vissza az adókedvezményt.

A folyamatos tájékoztatások ellenére mégis lehet több tízezer olyan magánszemély, aki még az éves szja-bevallásában sem veszi igénybe ezt a kedvezményt. A hivatalos statisztikák például átlagosan 10-15 százalékra becsülik a laktózérzékenységben szenvedők arányát az Európai Unió tagállamaiban, és a becslések alapján endometriózisban több mint 100 ezer nő is érintett lehet hazánkban.

Az államtitkár szerint az adótudatosság további fejlesztésével érhetőek el azok a magánszemélyek is, akik eddig elmulasztották igénybe venni az adókedvezményt.

Izer Norbert beszélt arról is, mit jelent az a gyakorlatban, hogy a személyi kedvezmény visszamenőlegesen is jár. Mint mondta: akik régebb óta szenvednek a jogszabályban felsorolt betegségek valamelyikében, és nem kérték a kedvezményt, azt orvosi igazolás birtokában utólag is igényelhetik. Értelemszerűen csak akkor, ha a betegség már az elmúlt évben vagy években is fennállt, és ez a tény szerepel az orvos által kiállított igazoláson.

Az igazolás – amelyet szakambulancia vagy a kórházi osztály szakorvosa, illetve általuk készített dokumentumok alapján a háziorvos állít ki – az adókedvezmény igénybevételének elengedhetetlen feltétele. Az igazoláson feltüntetett kezdő naptól az adókedvezmény az 5 éves elévülési időn belül, visszamenőleg, az éves adóbevallás(ok) önellenőrzésével visszaigényelhető.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy a havi 8050 forint levonását érdemes már az adóelőleg megállapításakor, a munkáltatónál nyilatkozattal kérni, így akár még a januári fizetés is magasabb lehet. A nyilatkozatot időben történő leadásával nemcsak a több fizetés garantált, hanem az is, hogy így elegendő lesz csak átnézni az adóhivatal által készített 2020-ról szóló bevallási tervezetet. Annak ugyanis, aki késve adja le nyilatkozatát, az adóbevallási tervezet adókedvezményre vonatkozó sorait módosítania kell. (MT)

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-11 10:30:00
46 milliós forintos forgalmat tárt fel a NAV egy privát Facebook-csoportban, amelynek adminisztrátora márkás (Calvin Klein, Gucci, Nike stb.) ruhákat, kiegészítőket árult, csak éppen az adózásról „feledkezett meg” (adószáma sem volt).
2026-09-10 11:40:00
Szeptember 10-től „Pénztárgép Portál” néven érhető el a NAV korábbi KOBAK-portálja. Az új név egyértelműbben jelzi a felület szerepét: itt intézhetők az online és az e-pénztárgépekhez kapcsolódó ügyek és itt lehet kézzel teljesíteni a szeptember 1-jén elindult nyugtaadat-szolgáltatást is.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS