A végleges adatok szerint 4567 munkaadó kapott összesen több mint 2,9 milliárd forintot 26 503 fiatal átmeneti felvételéhez.
A Technológiai és Ipari Minisztérium eredetileg kétmilliárd forintos keretösszeggel indította útjára az idei kiírást. Az élénk érdeklődésre tekintettel a rendelkezésre álló forrásmennyiséget mintegy másfélszeresére emelte meg a tárca. A helyhatóságok számára legfeljebb két hónap időtartamra teljes egészében megtérítették a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett bért. A cégeknél maximum napi 8 órás foglalkoztatás volt támogatható, a program a munkabér összegének háromnegyedét vállalta át. A végleges adatok szerint 4567 munkaadó kapott összesen több mint 2,9 milliárd forintot 26 503 fiatal átmeneti felvételéhez.
A támogatott 16-25 évesek négyötöde önkormányzatoknál, hivatalsegédként talált munkaalkalmat. Több mint ötezren vállalkozásoknál enyhítették a nyári többletterhelést a mezőgazdasági és idegenforgalmi főszezonban. Az idei résztvevők túlnyomó többsége, 95 százaléka középiskolás. Területi bontásban a jól hajrázó Szabolcs megye lett az első, közel 3800 diákmunkással, szoros másodikként futott be Borsod. Kétezer fölötti a támogatottak létszáma Békésben és Csongrádban is.
A kormány a tizedszerre meghirdetett kezdeményezéssel már mintegy 270 ezer fiatalt segített vakációs álláshoz, pénzkeresethez összesen 27 milliárd forint ráfordítással – mondta el Kutnyánszky Zsolt, a Technológiai és Ipari Minisztérium iparért és munkaerőpiacért felelős államtitkára.
A küllemében is a Balatont idéző sütemény helyi alapanyagokból készült, hangsúlyosan jelenik meg benne az otelló szőlő, szeder, málna.
Folytatódik a munkagödör kialakítása az 5. blokk területén – jelentette be Szijjártó Péter.