Itt találod az összes cikket a „Kutnyánszky Zsolt” témában!
A végleges adatok szerint 4567 munkaadó kapott összesen több mint 2,9 milliárd forintot 26 503 fiatal átmeneti felvételéhez.
Tízezer álláskereső elhelyezkedését támogathatja a kormány a vidéki régiókban az augusztus 15-től induló Vállalkozások regionális munkaerő támogatása programban.
Augusztus végéig dolgozhatnak szja-mentes keresetükért a támogatott fiatalok a nyári diákmunka programban.
Hetedik alkalommal hirdette meg az OFA Nonprofit Kft. „Az Év Felelős Foglalkoztatója” elnevezésű díját, melyre szeptember 30-ig nyújthatják be a cégek a pályázatukat.
Már 16 ezer fiatal dolgozik a Nyári diákmunka program támogatásával. A legtöbb munkáltatói kérelem Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett.
Egy törvénymódosítás tavaly tavaszi elfogadása óta 7115 be nem jelentett foglalkoztatottnak rendeződött a jogviszonya a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság hathatós közreműködésével.
A programba 16–25 év közötti, nappali tagozaton tanuló diákok jelentkezhetnek, akik jelenleg nem állnak munkaviszonyban, nem rendelkeznek vállalkozási jogviszonnyal.
A küllemében is a Balatont idéző sütemény helyi alapanyagokból készült, hangsúlyosan jelenik meg benne az otelló szőlő, szeder, málna.
Folytatódik a munkagödör kialakítása az 5. blokk területén – jelentette be Szijjártó Péter.