A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 398 800, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 409 800 forint volt 2020. júniusban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 265 200, a kedvezményeket is figyelembe véve 274 500 forintot ért el.
A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset éves összevetésben egyformán 9,4 százalékkal nőtt. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset – összefüggésben a meghatározott szakágazatokban dolgozók bruttó béréből fizetendő járulékok átmeneti mérséklésével, illetve mentesítésével – ennél nagyobb mértékben, 9,9 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest. (KSH)
Kávéval töltik meg az Akváriumot október 8-án.
Befejezték annak a tíz kútnak a kialakítását a Zaporizzsjai Atomerőmű közelében, amelyekkel az erőmű hűtővízellátása hosszú távon megoldható – tájékoztatott a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség.