Bodó Sándor: a kormány gazdaságvédelmi intézkedései érdemben segítették a munkaerőpiac stabilitásának megtartását

2020. 11. 27., 16:30

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat 2020 novemberében 296,5 ezer regisztrált álláskeresőt tartott számon. Bár az előző év azonos időszakához képest ez mintegy 50 ezres növekedést jelent, a járványhelyzet ellenére a mutató már ötödik hónapja csökken – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A kormány gazdaságvédelmi intézkedései tehát érdemben segítették a munkaerőpiac stabilitásának megtartását, a munkahelyek megőrzését – idézte a közlemény Bodó Sándort, a minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárát.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzéséből kiderül, hogy a 2020. augusztus-októberi időszakban 4 millió 482 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma. Az egy évvel korábbi szinthez képest az elsődleges munkaerőpiacon 3,5 ezerrel többen dolgoztak, miközben a közfoglalkoztatásban 17 ezerrel kevesebben. 2010 óta a teljes foglalkoztatotti létszám több mint 800 ezerrel nőtt, a foglalkoztatási ráta 54,1 százalékról 70,2 százalékra javult, míg a munkanélküliségi ráta 11,8 százalékról 4,3 százalékra esett vissza.

Az ágazatokat tekintve a foglalkoztatottak száma az elmúlt egy év alatt a szállítás, raktározás, a feldolgozóipar, a vendéglátás és a közigazgatás területén csökkent leginkább. Növekedés tapasztalható viszont az IT szektor, a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység, az építőipar és a kereskedelem területén - ismertette az ITM.

Nemzetközi összehasonlításban szintén jól áll Magyarország. Az Európai Unió 27 tagállamának szezonálisan kiigazított munkanélküliségi mutatója szeptemberben 7,5 százalékra emelkedett. Magyarország esetében a ráta 4,3 százalékot tett ki a KSH mérése szerint, ami 3,2 százalékponttal alacsonyabb az európai átlagnál. Magyarországon szeptemberben az uniós tagállamok közül a negyedik legalacsonyabb volt a munkanélküliség.

Bodó Sándor kiemelte, hogy a járványhelyzet alatt a különböző beruházási és bértámogatásokkal több mint egymillió magyar részesülhetett valamilyen munkaerő-piaci vagy képzési segítségben. Az elmúlt hónapok adatai alapján a foglalkoztatásban végbement kedvező fordulat nem átmeneti jelenség, hanem időtálló fejlemény. A kormány a továbbiakban is a munkahelyek tartós megőrzésén és a gazdasági növekedés ösztönzésén dolgozik – hangsúlyozta az államtitkár. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-26 18:26:00
„Növekszik a 30 év alattiak körében a házasságkötések száma és a gyermekesek aránya, viszont öregszik is a társadalom. Nőtt a foglalkoztatottság, a modern technológiák miatt átrendeződik a munkaerőpiac, fejlődik és egyben változik Magyarország.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS