30 ezer fiatal munkavállaló szavazott a legvonzóbb munkahelyekre

2021. 11. 11., 18:30

Idén újra a Microsoft Magyarország nyerte el a PwC Év Legvonzóbb Munkahelye díját a technológiai szektorban. A díjnak kiemelkedő hitelességet kölcsönöz, hogy mintegy 30 ezer fiatal magyarországi munkavállaló véleményét tükrözi.

Ahogy tavaly, úgy idén is a Microsoft Magyarország lett a technológia szektor legvonzóbb munkahelye a PwC legfrissebb felmérésében. Az eredménnyel együtt járó díjnak jelentős súlyt ad, hogy mintegy 30 000 fiatal magyarországi munkavállaló szabadszavas válaszainak kiértékelésére épül. Mivel a válaszadók nem egy előzetesen megadott listából választhatták ki a nekik leginkább vonzó munkáltatókat, az elismerés egy igen erős visszajelzésnek tekinthető a munkáltatói márka piaci megítéléséről.

A Magyarországon idén ötödik alkalommal elvégzett PwC munkáltatói preferencia felmérés szerint a 19-28 éves korosztály nemcsak a magas fizetéseket értékeli egy munkahelyen – bár ez továbbra is az első helyen áll, – fontos a rugalmas és kiszámítható időbeosztás, valamint a vezetők és a vállalati kultúra megítélése is.

A 28 év felettiek számára a távmunka lehetősége kiemelten lényeges, a negyedik legfontosabb munkahelyválasztási szempont. A járvány miatt átalakuló munkahelyi környezetnek van elsősorban szerepe abban, hogy az alkalmazottak és az álláskeresők szemében megnőtt a közvetlen kollégák és a vezetési stílus fontossága. A tapasztaltabb munkavállalók körében ez a szempont az átlagosnál is hangsúlyosabb.

A PwC Magyarország People & Organisation, HR-tanácsadási szolgáltatások igazgatója, Bencze Róbert szerint mindez azt jelenti, hogy a vállalatoknak és vezetőiknek alkalmazkodniuk kell az új elvárásokhoz: újra kell gondolniuk a távmunka és az irodai munka arányát, meg kell érteniük, hogy a munkavállalók más kereteket és módszereket keresnek a munkavégzésre és a kapcsolatok építésére.

„A Microsoft Magyarországnál egy olyan szervezetet építünk, amely nagyfokú önállóságot biztosít munkatársainknak” – mondta Szentpétery Boglárka, a Microsoft Magyarország HR igazgatója. „Büszkék vagyunk az elismerésünkre, amit azért nyerhettünk el újból, mert a bizalmat, a rugalmasságot, a sokszínűséget és a tiszteletet állítottuk vállalati kultúránk középpontjába. Ez a bizalom tette lehetővé számunkra a flexibilis, hibrid munkavégzés kereteinek kialakítását és egy őszinte, támogató munkahelyi légkör megteremtését.”

Az Év Legvonzóbb Munkahelye díjat tíz iparági és egy összesített kategóriában ítélték oda a PwC által 2021. szeptember 1. és október 31. között elvégzett felmérés válaszai alapján. A Microsoft kategóriájában a Samsungot és az EPAM-ot előzte meg. Az összesített első helyezett idén az OTP Bank lett.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 23., 10:00
A VOSZ üdvözli a napokban közzé tett, hazai éttermeket segítő akciótervet, amely adó- és adminisztrációs teher könnyítésekkel és kedvezményes hitellel támogatja az üzleti vendéglátást. A vállalkozói szövetség vendéglátóipari szakmai közösségének első reakciói ritkán tapaszalt optimizmust mutatnak.
2026. 01. 22., 14:30
A kkv-szektor két éve tartós alkalmazkodási pályára állt, a kedvezőtlen makrofeltételek közepette a működőképesség fenntartására rendezkedtek be a vállalkozások, amelyek szerint a kiszámíthatatlanság vált az egyik legfőbb problémává saját vállalkozásuk üzletmenetét illetően – derül ki a VOSZ-tag kkv-k üzleti hangulatát, beruházási hajlandóságát és pénzügyi helyzetét negyedévente mérő VOSZ Barométer friss kutatásából.
2026. 01. 22., 09:05
Idén havi 16 140 forint személyi kedvezmény jár a személyi jövedelemadóból azoknak, akik az igénybevétel időpontjában rendelkeznek a súlyos fogyatékosság minősítéséről – például laktóz- vagy gluténérzékenységről – szóló orvosi igazolással, vagy a rokkantsági járadékra, fogyatékossági támogatásra jogosító határozattal – emlékeztet az adóhivatal.
2026-01-23 18:15:00
Élénk évet zárt az ingatlanpiac és az idei sem lesz eseménytelen, tavasszal ismét intenzív kereslet fogja jellemezni a szektort. Érdemi lakásár csökkenés ugyanakkor nem valószínűsíthető, de a lakásépítések felfutásával bővülő kínálat valamelyest csillapíthatja az áremelkedés ütemét – prognosztizálja Kosztolánczy György, az Otthon Centrum vezérigazgatója.
2026-01-22 19:20:00
Az orvosi eszközök fejlesztésére szakosodott Medicontur összesen 20,8 millió eurós beruházásai nyomán K+F projekttel bővíti zsámbéki központjának tevékenységét, gyártókapacitást bővít és a Gyármentő Program keretében zöld átállásra irányuló fejlesztéseket valósít meg. A projekttel 58, köztük 10 kutatás-fejlesztő munkahelyet teremt a magyar gyártó.
2026-01-22 18:05:00
A bajor tulajdonú Sano-Modern Takarmányozás Kft. tízmilliárd forintos beruházással új takarmánykeverő üzemet épít a Csémen meglévő gyára mellett, így megháromszorozza az itt készülő állati táp mennyiségét. A beruházást a magyar kormány 5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segítette – jelentették be a létesítmény január 22-i alapkőletételén.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS