Megkezdte az önvezető teherautók közúti tesztelését a TuSimple

Megkezdte az önvezető teherautók közúti tesztelését a TuSimple
2023. 06. 08., 14:41

Az autonóm áruszállító járműveket fejlesztő, tőzsdén jegyzett cég mostantól rendszeres próbaüzemet végez egy japán gyorsforgalmi úton. A helyszín megjelölésével el is dőlt, hogy inkább az ázsiai piacokra koncentrálnak az USA helyett.

A Tokiót, Nagoját és Oszakát összekötő japán Tomei gyorsforgalmi útra telepített tesztelés azt sugallja, hogy a TuSimple megduplázza az Ázsiára összpontosító üzletágát – mérlegel a cég közleményére hivatkozva a TechCrunch. A portál emlékeztet: a kínai érdekeltségekkel rendelkező vállalatnak az Egyesült Államokban szabályozási ellenőrzésnek kellett alávetnie magát, a kínai államapparátushoz és a kommunista párthoz fűződő kapcsolatai miatt. A TuSimple azóta vissza is táncolt az USÁ-ból, és a világ túlsó felére tekintett.

Japán érett piacot jelent a TuSimple számára, hiszen a szigetország nyitott az autonóm járművek tesztelésére. A helyi kormányzat 2022 áprilisában még törvényt is módosított azért, hogy 4. szintű autonóm (vagyis magas szinten automatizált, emberi beavatkozást bizonyos körülmények között biztonsági probléma esetén sem igénylő) járművek közlekedhessenek az utakon. Ez egyébként a japán állam válaszainak egyike a népesség elöregedése okozta krónikus munkaerőhiányra.

Az év elején a Nikkei pénzügyi lap arról számolt be, hogy Japán 2024-ben önvezető sávot tervez indítani a Tomei gyorsforgalmi úttal párhuzamosan futó New Tomei gyorsforgalmi út egyes szakaszain, és 2026-ban engedélyezi a 4-es szintű autonóm teherautók kereskedelmi célú üzemeltetését. A sávot állítólag érzékelőkkel és kamerákkal szerelik fel az útviszonyok megfigyelésére, míg az adatforgalomról 5G hálózat fog gondoskodni.

„Az önvezető technológia ígéretes megoldást jelent a japán logisztikai iparágat sújtó sofőrhiány problémájára – mondta Cheng Lu, a TuSimple elnök-vezérigazgatója egy nyilatkozatban. – Célunk, hogy aktívan építsünk üzleti partnerségeket a helyi vállalatokkal, és fejlesszük a helyi vásárlói igényeket kielégítő technológiákat.”

A TuSimple amerikai székhelyű vállalatként pozícionálja magát, de a hatósági bejelentések szerint leányvállalatai vannak Kínában, Hongkongban és Japánban. A vállalat munkája utóbbi országban 2021 során kezdődött, amikor a vállalat egy helyi japán OEM teherautójának felhasználásával elvégezte AV-rendszerének biztonsági validálási és tesztelési feladatait. A rendszeres tesztüzemek a Tomei gyorsforgalmi úton 2023 januárjában kezdődtek.

A TuSimple kevés részletet osztott meg a Japánban futtatott tesztjeiről. Nem válaszolt arra vonatkozó újságírói kérdésekre sem, hogy hány teherautó vesz részt a tesztelésben, milyen autópályaszakaszon tervezik a tesztelést, illetve a TuSimple milyen OEM-partnerekkel dolgozik együtt a felkelő nap országában. Azt szintén nem erősítették meg, hogy milyen napszakokban tervezi közforgalomba engedni a tesztjáratokat – igaz, a technológiát bemutató promóciós videóban nappali és éjszakai utakat egyaránt mutatnak.

A vállalat eddig azt sem magyarázta meg, hogy milyen jelentőséggel bír a kvázi Japánba költözés, mert ezzel a lépéssel egyértelművé tette az amerikai tevékenységektől való eltávolodást. Ezt jelzik a cégnél megindult leépítések is: csak a múlt hónapban kb. 330 amerikai alkalmazottól vettek búcsút, amit egy decemberi, 25 százalékos elbocsátási hullám előzött meg. A létszámcsökkentésre egyébként alig néhány héttel azután került sor, hogy a TuSimple és a Navistar között meghiúsult egy célzottan félautonóm teherautók fejlesztésére irányuló megállapodás, ami veszélybe sodorta a vállalat egyéb kereskedelmi partnerségeit is. Tavaly a TuSimple-nek közel 7000 foglalása volt Navistar-építésű teherautókra, többek között olyan ügyfelektől, mint a DHL Supply Chain. Az üzlet részeként a TuSimple 100 autonóm teherautó szállítását ígérte a DHL-nek, de nem tudni, hogy ezek után teljesíti-e, mert ebben a témában sem adtak ki közleményt. A TuSimple-t nem mellesleg fenyegeti a Nasdaqról történő kivezetés, mivel nem nyújtotta be időben az utolsó két negyedéves jelentését.

Gábor János

Fotó: TuSimple

MVM
Rovattámogató ...
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 17., 17:20
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
2026. 04. 17., 13:05
A fővárosban továbbra is élénk a kereslet a fedett gépkocsibeállók iránt, ami jelentős áremelkedést eredményezett: a XII. kerületben az átlagár már meghaladta a 10 millió forintot. Vidéken ugyanakkor nem látszik érdemi drágulás, bár a rekorder Kecskemét áraival így is megközelíti a budapesti szintet – derült ki az Otthon Centrum országos elemzéséből.
2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.