Újabb szolgáltatással segíti az erdészeti ágazatban dolgozókat az Agrárkamara

2023. 12. 18., 20:10

Bővíti az erdészeti ágazatban tevékenykedőknek nyújtott tájékoztatási szolgáltatásait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Az Agrárkamara 2024 elejétől régiós szinten szervezett erdészeti szakértői hálózatot állít fel; amelynek elsődleges feladata tájékoztatási szolgáltatások nyújtása lesz az erdészeti ágazat gyakorlati szereplői számára.

A szolgáltatás – igény szerint – kiterjed majd minden ágazati szereplőre, így az erdőtulajdonosokra, az erdőgazdálkodókra, az erdészeti szakirányítókra, az erdészeti szaktanácsadókra, valamint minden egyéb erdészeti termelő és szolgáltató vállalkozásra.

Az erdészeti szakértői hálózat segíteni fogja továbbá a kamarai falugazdászok munkáját is, akik alapszintű erdészeti tájékoztatási szolgáltatást a jövőben is nyújtanak a kamara tagjainak, illetve az egységes kérelmek benyújtása keretében az erdészeti jogcímek kezelését is ellátják.

Az erdészeti tájékoztatási szolgáltatás minden lehetséges kommunikációs csatornán az érintettek rendelkezésére fog állni. A NAK honlapján kialakításra kerül egy széles körű, folyamatosan aktualizált erdőgazdálkodási tudásbázis, illetve elindul egy ágazati szakmai hírlevél szolgáltatás is.

Továbbra is megjelennek majd kiadványok, tájékoztató cikkek a kamara gondozásában, valamint a NAK – miként eddig – a jövőben is szervez szakmai rendezvényeket, bemutatókat. Emellett az egyes régiókban dolgozó erdészeti szakértők telefonon, e-mailben, valamint meghatározott megyei kamarai ügyfélszolgálati pontokon személyesen is elérhetőek lesznek.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 04. 16., 09:10
Kötelezővé teheti a munkáltató a túlórát? Van beleszólása a munkavállalónak a kötelező túlóra elrendelésébe? Megtagadhatja a munkavállaló a túlórázást vagy minden esetben köteles eleget tenni a munkáltató ilyen irányú utasításának? A kérdésekre dr. Kocsis Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Az Országos Atomenergia Hivatal elindította Instagram oldalát, amelynek célja az ismeretterjesztés: rövid, szórakoztató posztok formájában mutatja be az atomenergia és annak békés célú alkalmazásához kapcsolódó érdekességeket elsősorban a diákoknak, illetve mindenkinek, aki az atomenergia iránt érdeklődik.