Tízezer boltos hiányzik Magyarországon

2021. 08. 26., 12:00

A járványos időszak Magyarországon is visszavetette a boltos foglalkoztatást, mind 2020-ban, mind 2021-ben, döntő részben a különféle korlátozások, kényszerű boltbezárások miatt. A legfrissebb statisztika szerint a boltos világ még mindig a járvány előtt szint alatt mozog a foglalkoztatásban, 10 ezerrel kisebb a létszám.

A kisebb létszám oka nem csak a járvány, hanem az átalakuló vásárlási szokások és mellette a boltos világ technológiai váltása. Például ha a gyártó előre becsomagolja a tíz deka párizsit, akkor felesleges a csemegepult – írja a blokk.com.

A legnagyobb láncok közül többek áruházaiban, de mellettük számos kisebb boltban is a kedves vásárló maga emeli ki a hűtőből az előrecsomagolt felvágottat, vagy sajtféleséget, így pedig máris kevesebb eladó kell. És ott az önkiszolgáló pénztár is például. A boltbezárás is lefelé tolta a létszámot.

De hát az álláshirdetéseket böngészve kelendő még az eladó, a legnagyobb láncok portáljain is bőséges az álláskínálat, a kisebbek pedig nem restek a kirakatüvegre a nyitvatartás felirat mellé odabiggyeszteni az eladókereső papirocskát.

Az alkalmazottak száma a foglalkoztatottakon belül 2021 első negyedévében 299 ezer fő volt (a vállalkozók mellett), második negyedben már 306 ezer. Tehát a márciusban indított boltzár után emelkedett a létszám.

Az elmúlt évek foglalkoztatási képe is a boltos világ átalakulását tükrözi. 2019-ig évente 5-6 százalékkal nőtt a piac, de közben csökkent a boltok száma és formálódott a kereskedelem. Ennek két ága a meghatározó, az egyik a webáruházak száguldása (évi 30-40 százalékos megugrásokkal), a másik technológia váltás, az önkiszolgálás erősödése.

A Lajtán túl 100 ezer boltos eladó kéne

A járvány előtti munkaerőhiányos esztendőkben számos magyar eladó próbálkozott a határon túl megkeresni a kenyérre valót. Egyes szomszédos országokban a kiránduló magyar vásárlóknak nem is nagyon voltak nyelvi problémáik, ha betértek például egy burgelandi boltba.

Most úgy tűnik, újra felszökött az eladó keresési láz más országokban is. Az uniós foglalkoztatási portálon egy héten belül 44 ezer új bolti eladó állást hirdettek meg különböző országokból. Egy hónapnyi távlaton belül pedig 100 ezer az üres álláshely szám.

Németország a listavezető 52 ezer meghirdetett álláshellyel, de például a szomszédos Ausztriában hat és fél ezer álláslehetőséget kínálnak. Ha pedig valaki eltévedne, 269 magyar hirdetést is talál (ezek a cégek feltehetően a határon túlról is keresnek bolti eladót).

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 15., 16:20
A Webes Ügysegéd helyett a NAV Ügyfélportál új, Vállalkozói Ügysegédje szolgál majd a vállalkozói bejelentkezésre és az adatváltozások közlésére. A tesztüzem– a vállalkozói érdekképviseleti szervek bevonásával – január második felében indul.
2026-01-15 11:05:00
2025 végére jelentősen javultak a hazai kkv-szektor várakozásai – derül ki a K&H kkv bizalmi index 2025 negyedik negyedévében végzett kutatásából, amely 400 hazai kis- és középvállalkozás válaszai alapján mutatja be a szegmens gazdasági várakozásait. A bizalmi index értéke az előző két negyedévhez képest 10 ponttal emelkedett, így jelenleg mínusz 4 ponton áll.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.
Új iparágak és tudományos területek sora foglalkozik modern kori életmódunk rossz szokásaival és a belőlük eredő akár krónikus betegségekkel, amelyek megelőzésére olyan szakmák jöttek létre, mint az életmódorvoslás vagy a health coaching. A testi-lelki egészséggel kapcsolatos tanácsadás a minőségi életre odafigyelő nyugati társadalmak számára hétköznapi dolog, de nálunk még viszonylag új területnek számít. Marton Balázs health coach, az IronCoach.hu alapítója a személyes történetén keresztül mutatja be a modern szakma misszióját és felvázol néhány egyszerűen alkalmazható rutint, amellyel végre elindulhatunk a jóllét felé vezető úton.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS