Szakmunkásként elhelyezkedni ma már egyáltalán nem szégyen, sőt egy jó szakember aranyat ér, akit a munkáltatók vadásznak. Ráadásul az építőipar fellendülése miatt ma már nagyon szépen meg lehet élni, ha ezen a területen helyezkedünk el.
Vannak olyan munkakörök, melyek képesítést igényelnek, míg más munkák akár betanított munkásként is elvégezhetők. A szektorra jellemző kiemelkedő fizetés és az emberek általi megbecsültség miatt ez a terület igazán vonzó manapság. A https://erdallas.hu/allasok/szakmunka online platformon bőven akad miből válogatni, ha szakmunkásként szeretnénk elhelyezkedni.
Vállalkozó vagy alkalmazott
Számos tényezőtől függ, hogy egy területen elhelyezkedve mekkora keresetet tudhatunk magunkénak. Vállalkozóként természetesen még jobban járhatunk, azonban nem szabad elfelejteni, hogy ez esetben adót is kell fizetnünk, illetve a felszerelésünket, munkaeszközeinket is magunknak kell megvásárolnunk. Emellett a felelősség is teljes mértékben a mi vállunkat nyomja.
Alkalmazottként is van rajtunk felelősség, azonban jóval kevesebb, mint egy vállalkozó esetében. Ezenkívül a munkákat sem kell nekünk felhajtani, illetve hónapról hónapra fix fizetést kapunk, míg egy vállalkozónak, ha nincs elég munkája az adott hónapban, akkor a nyeresége is jóval kevesebb lesz, mint szeretné. Ettől függetlenül az adót viszont továbbra is fizetni kell.
Képesítés megléte
A szakmunkások több fizetést kaphatnak, mint a képesítés nélküli betanított munkások. A képesítés szaktudást feltételez, ezért a munkáltatók ezt magasabb fizetéssel honorálják. Némely cégek továbbképzéseket is biztosítanak, illetve szakmunkás tanulókat is felvesznek, ami azért is előnyös, mert az iskola elvégzését követően biztosított lehet a hely a cégnél, illetve több pénzt kaphatunk, mint gyakornokként.
A cég, munka helye
A fizetés többek között attól is függ, hogy az ország melyik részén vállalunk munkát. A fővárosban, illetve annak környékén a megélhetési költségek is magasabbak, így a munkabérek is ennek megfelelően változnak. Ezenkívül az ország nyugati részén is jobbak a körülmények a fizetéseket tekintve.
A szakma típusa
Ha egy adott területen nagyobb a kereslet bizonyos szakmák iránt, akkor az a fizetésen is meg fog mutatkozni. Ezenkívül a szakmákat tekintve is nagy eltérések lehetnek. Az órabéreket tekintve szintén nagy különbségek lehetnek az egyes területek közt.
Tapasztalat
Azok, akik régebb óta dolgoznak egy adott területen, vélhetően nagyobb tapasztalattal és tudással rendelkeznek, ezt pedig a munkáltató is honorálja magasabb fizetéssel. Arról már nem is beszélve, hogy egy nagy tudású szakember rendkívül értékes munkaerő, így a munkáltatók is vadásszák, illetve igyekeznek megtartani őket.
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.