Az olvasási szokások sokat változtak napjainkra, sajnos a rohanó világban alig akadnak olyanok, akiknek van idejük könyvet venni a kezükbe. Pedig az olvasás előnyei vitathatatlanok, különösen igaz ez, ha regényekben merülünk el.
A történet a fontos
Sokan úgy vannak vele, hogy épp elég dokumentumot, cikket olvasnak napközben, este már nincs kedvük vagy idejük szépirodalmi szövegekkel bíbelődni. Azonban a kutatók szerint épp az izgalmas történet a lényeg, ezért mindenképp meg kell találni a módját annak, hogy regények is kerüljenek a fókuszunkba.
A VOIZ hangoskönyv-alkalmazás jó megoldást kínál erre, hiszen az applikációt a telefonunkra letöltve szinte bármikor hallgathatunk könyveket: edzés, főzés, autóvezetés közben is, és máris sokat tettünk mentális egészségünk érdekében!
A havi előfizetés csupán 1 könyv ára, de cserébe számtalan izgalmas regény közül választhatunk. A kínálatban szerepelnek kötelező olvasmányok, kortárs szerzők művei, és stílusban is igen nagy a választék: sci-fi, romantikus és posztmodern történetek is elérhetők az alkalmazásban.
Az olvasás által csökkenthető a depresszió is
2009-ben egy kutatócsoport a diákok stressz-szintjének növekedését vizsgálta, és azt tapasztalta, hogy napi fél óra olvasás ugyanúgy csökkentette a vérnyomást, a pulzusszámot és a szorongást, mint a jóga vagy a nevetés. Márpedig köztudottan ez utóbbi kettőt javasolják a szakemberek, ha lelkileg rossz állapotban vagyunk.
A kutatás azonban bebizonyította, hogy a történetek is meg tudják nyugtatni az embereket, hiszen egy képzelt világba kalauzolnak el bennünket. Amíg olvasunk, vagy könyvet hallgatunk, nem a saját problémáinkon rágódunk, minden figyelmünk a főhősre irányul. Ráadásul talán éppen olyan kihívásokkal néz ő szembe, mint mi a való életben. Vajon hogyan oldja meg az adott szituációkat?
A könyvekben rejlő mondanivaló segítségével mintát kaphatunk életünk nehéz eseményeinek feldolgozására, ezáltal pedig nyugodtan mondhatjuk, hogy valóban stresszcsökkentő hatása van az irodalmi műveknek.
Növeli a szókincset, empatikusabbá válhatunk
Még jó pár előnye van annak, ha a regényeket sem mellőzzük az olvasnivalóink közül. A szöveg stílusától függetlenül ugyanis nagyon jó hatással vannak a szókincsünk fejlesztésére. Észre sem vesszük, de új szavakat, kifejezéseket sajátíthatunk el. Ez különösen fontos lenne a mai fiataloknak, hiszen a választékos nyelvhasználat sok esetben jól jön majd az élet során.
Az is egyértelmű ma már, hogy az olvasás empatikusabbá tesz. Mivel kénytelenek vagyunk beleélni magunkat egy-egy szereplő helyzetébe, később a való életben is ezt fogjuk tenni. Ha egy jól megírt regényt olvasunk, biztosak lehetünk benne, hogy az író jellemábrázolása tökéletes, ez pedig segíthet minket a jó emberismeret kialakításában is.
Összefoglalva elmondható, hogy valóban megéri szépirodalmat is olvasni, izgalmas történeteket hallgatni, mivel ez a tevékenység nagyon jó hatással van életünk több területére is.
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.