Tény, hogy rengeteg csodaszép hely van külföldön, ahova érdemes ellátogatni, amikor egy kis kikapcsolódást, pihenést tervezünk. Ugyanakkor az országhatárokon belül is rábukkanhatunk olyan helyekre, amelyeket kár lenne kihagyni a bakancslistánkról.
Többek között ilyen Bélapátfalva is, ami Heves vármegyében Egertől északra helyezkedik el a Bükk-vidék nyugati oldalán. Maga a város és a környéke is rengeteg élményt kínál az idelátogatóknak, tele van ugyanis olyan tájegységekkel és egyéb látnivalókkal, amiket mindenkinek érdemes megtekinteni.
A WoodLand Luxury vendégház Bélapátfalván festői környezettel, minőségi szolgáltatásokkal és kényelmes szállással vár mindenkit, aki úgy dönt, hogy ellátogat erre az egyedülálló helyre, és eltölt néhány igazán pihentető napot a szeretteivel.
Nézzük, hogy az itt töltött idő alatt milyen programokban lehet részünk, illetve mely látványosságokat érdemes felkeresünk!
Járjuk végig a Bélkő-tanösvényt!
Bélapátfalva egy igazi gyöngyszem azok számára, akik szeretnének megszabadulni a stressztől, a mindennapokban felgyülemlett feszültségtől. Az állandó pörgést, hajtást mi mással lehetne jobban kipihenni, mint azzal, ha túrázunk egyet, közben pedig kapcsolódunk a természettel, annak nyugalmával, csendjével?
Erre kínál nagyszerű lehetőséget a Bélkő-tanösvény, amit végigjárva kicsit jobban is megismerkedhetünk a helyi állat- és növényvilággal, valamint gyönyörködhetünk a csodás kilátásokban.
Tegyünk látogatást a Bélapátfalvai Ciszterci Apátságnál!
A tanösvény a Bélapátfalvai Ciszterci Apátságtól indul, amit mindenképp érdemes kicsit jobban is megtekinteni. A túrát célszerű úgy időzíteni, hogy előtte legyen lehetőségünk elidőzni kicsit az épületnél, ami a környék egyik legjelentősebb történelmi és kulturális látnivalója. Ittlétünk alatt bejárhatjuk a freskókkal díszített templomot és megtekinthetjük az apátság múzeumát is.
Kiránduljunk egyet a Szalajka völgyben!
Itt pedig még nem ér véget a látnivalók sora, ugyanis tehetünk egy kirándulást a közelben lévő Szilvásváradon is. Sétálhatunk egy nagyot a Szalajka-völgyben, ahol sok más természeti látványosság mellett megtekinthetjük a Fátyol-vízesést és ellátogathatunk az Istállóskői-barlanghoz is.
Utazásra fel, irány Bélapátfalva!
Bízunk benne, hogy ezek után már nem kérdés, miért érdemes útba ejteni ezt a lenyűgözően szép és izgalmas helyet. Ha úgy érezzük, hogy már jó ideje folyamatosan hajtjuk a mókuskereket, és a mindennapokban rengeteg a stressz, akkor az azt jelenti, hogy ideje egy kis szünetet tartani és pihenni, töltődni.
Ha pedig napirendre tűzzük az utazást, akkor miért ne választhatnánk egy fantasztikus környéket az országhatárokon belül? Bélapátfalva garantáltan nem fog csalódást okozni senkinek, ha pedig már csak az a kérdés, hogy hol foglaljunk szállást, akkor a WoodLand Luxury vendégház tökéletes választás lesz!
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.