A hazai villamosenergia-nagykereskedelmi piac meghatározó szereplőjeként az MVM Partner Zrt. rendszeresen értékesít áramot árverésein, speciális, máshol nem kapható termékek formájában is. Az egyenlő feltételek mentén lényegében bármely érintett piaci szereplő számára elérhető aukciók jelentős előnyöket kínálnak a potenciális vásárlóknak az egyéb lehetőségekhez képest.
A hazai villamosenergia-piac legnagyobb szerződött termelői portfóliójával rendelkező MVM Partner Zrt. (MVM Partner) a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal jogelődjének (Magyar Energia Hivatal) 2008-as határozata óta a hazai piac egyetlen jelentős piaci erővel rendelkező engedélyese, melynek a vele szerződéses viszonyban álló erőművek által termelt villamos energia egy részét transzparens módon kell értékesítenie. A nyilvános árverések (aukciók) formájában is teljesíthető kötelezettség célja, hogy a társaság a szolgáltatásainak feltételeit mindenkivel megismertetve lehetővé tegye, hogy az összes aukciós kereskedés iránt érdeklődő egyenlő eséllyel induljon a meghirdetett termékek megszerzésekor.
Mivel a kötelezettség megállapításakor áramtőzsde még nem működött Magyarországon, az MVM Partner saját áramárverési rendszert fejlesztett ki a megfelelés érdekében. A kezdetben a vásárlók személyes megjelenésével tartott aukciók hamarosan az online térbe költöztek, és napjainkban is egy transzparens, minden regisztráló által elérhető „POWERFORUM” felületen bonyolódnak le.
Az MVM Partner negyedévente legalább egy áramárverést tart, melyet hozzávetőleg három héttel korábban a saját és az anyacég honlapján, illetve az aukciós felületen is meghirdet a felkínált termékek ismertetésével egy időben. Az aukciókon Magyarországon megtermelt, fizikai villamosenergia-termékek kerülnek meghirdetésre, illetve határidős (pontosan meghatározott jövőbeli időszakban szállítandó) értékesítésre a következő kétévi zsinórtermékek, illetve a következő negyedév sztenderd és nem sztenderd termékei formájában.
Az itthon egyedülállónak számító áramárverések minden potenciális vásárló számára ugyanazon feltételekkel biztosítják a kínálathoz való hozzáférést. Az aukciókon minden, a magyar piacon érintett piaci szereplő részt vehet, miután egy, az általános szerződési feltételeket rögzítő keretszerződést köt az MVM Partnerrel. A mindenkire egyformán vonatkozó, nem módosítható szerződés biztosítja, hogy valamennyi érintett egyenlő feltételek szerinti azonos elbírálásban és bánásmódban részesül.
Az aukción való áramvásárlás a sztenderd és nem sztenderd termékek esetében is vonzó alternatívát kínálhat az ügyfeleknek a tőzsdei és azon kívüli kereskedéshez képest.
Az MVM Partner a néhány éve már euró alapon megvalósuló aukciós értékesítés keretében gyakorlatilag bármilyen időszakra tud villamos energiát értékesíteni. Míg azonban a sztenderd termékek megfelelői az áramtőzsdén is megvásárolhatók, addig a csúcsidőszakon kívüli (hétvége, reggeli vagy esti órák) időszakok termelését magukba foglaló nem sztenderd termékek nem. Ezek áramárverésen való megvásárlásával tehát az ügyfelek az olyan, egyedi igényeiknek megfelelő villamosenergia-termékeket is előre tervezhetően szerezhetik be, amelyek máshol nem elérhetők.
Emellett az aukció az energiakrízis miatt megcsappant likviditású OTC piacétól és az áramtőzsdéétől eltérő fizetési ütemezésével szintén olyan feltételeket kínál, amelyek bizonyos esetekben jobban megfelelhetnek az egyedi ügyféligényeknek. (X)
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.