Krajnyák Tamás: hatalmas a nyomás a vásárlókon

2021. 11. 15., 12:30

A Black Friday négy-öt évvel ezelőtt kezdett el népszerűvé válni Magyarországon, alaposan megváltoztatva a vásárlói szokásokat. Míg a korábbi években jellemző volt a karácsony előtti, decemberi nagy roham mind az online térben, mind pedig az üzletekben, mára ez szétvált, és az arányok eltolódtak. Bár a vásárlóközönség Magyarországon is nyitott az eredetileg amerikai gyakorlatra, azonban itthon sok kereskedő megpróbál visszaélni az akciók nyújtotta lehetőségekkel.

A Black Friday Amerikában a mindig csütörtökre eső hálaadást követő pénteket jelenti, és egyben a karácsonyi vásárlás kezdetét is. A USA-ban a valóban jelentős, akár 80-90 százalékos akciókat a készletkisöprés teszi lehetővé, hiszen az üzletek ilyenkor igyekeznek megszabadulni azoktól a termékektől (természetesen még mindig nyereségesen), amiket az év során nem sikerült értékesíteniük. A szokás a tengerentúlon alapvetően az offline térben, tehát az üzletekben indult el már évtizedekkel korábban, azonban folyamatosan elkezdett átgyűrűzni az online felületekre is.

Sok kereskedő visszaél a vásárlók bizalmával

„Hazánkban négy-öt éve csatlakozik már valóban sok kereskedő a Black Friday-hoz, azonban nálunk leginkább csak az online térben valósul meg. Ez azt eredményezi, hogy sokan visszaélnek a lehetőséggel, és ahelyett, hogy jelentős akciókat kínálnának, egyszerűen csak áthúznak egy drágább árat, és ugyanazon az áron próbálják meg eladni a termékeiket, mint az év többi napján” – mutatott rá a Laptophardware.hu operatív vezetője.

„Emellett pedig sokszor nem is egy Black Friday napról beszélhetünk, hiszen vannak, akik egy egész hétig jelentkeznek különböző akciókkal, sőt, arra is van példa, hogy valamely kereskedők nyáron is próbálkoznak a fekte péntek bevezetésével” – tette hozzá Krajnyák Tamás.

(Krajnyák Tamás is részt vett az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatában. A sorozat 309. interjúját IDE KATTINTVA olvashatja el.)

A vásárlók azonban sokszor szemfülesek, és előre próbálnak tájékozódni az aktuális árakról, majd az akció napján vagy hetében összehasonlítják azokat a korábbiakkal. Amennyiben úgy érzik, hogy próbálják őket becsapni, akkor vagy egy másik webáruházat választanak, vagy a fogyasztóvédelemhez fordulnak.

A novemberi roham a decembertől veszi el a forgalmat

A mára már itthon is egyre inkább meghonosodó fekete péntek teljesen átrendezte a piacot, hiszen megváltoztak a vásárlói szokások.

„Azt is mondhatnánk, hogy a decemberi forgalmat teljesen elveszi a novemberi Black Friday akció, hiszen míg korábban decemberben volt egész évben a legerősebb a forgalom, napjaninkban ez novemberre helyeződött át” – világított rá a szakértő.

Sokan már ekkor beszerzik a karácsonyi ajándékokat, és decemberben már csak az apróbb dolgokat, illetve az élelmiszereket vásárolják meg az ünnepekre. Így jellemzően decemberben telnek meg a plázák, inkább ekkor vásárolnak offline az emberek. Egyrészt megvásárolják azokat, amiket korábban elfelejtettek, vagy amiben nem voltak biztosak, illetve beszerzik azokat a termékeket is, amikről tudják, hogy online rendelés esetén már nem érkeznének meg az ünnepek előtt.

Nagy a nyomás a vásárlókon

A Black Friday jelenség és a jelentős akciók hatalmas nyomást gyakorolnak a vásárlókra, különösen az online felületeken, hiszen azt láthatják, hogy mindössze csak egy, vagy esetleg pár napig tart egy adott akció, hogy már nagyon kevés van a kiszemelt termékből, így úgy érezhetik, hogy lemaradnak valamiről.

„Sokan ezért olyan dolgokat is hajlamosak megvásárolni, amikre alapvetően valószínűleg nincsen szükségük. Mi egyrészt mindig igyekszünk arra ösztönözni a vásárlóinkat, hogy felújított laptopokat vásároljanak, hiszen ezzel nemcsak a pénztárcájukat kímélik, hanem fenntarthatósági szempontokat is szem előtt tartanak. Ehhez kapcsolódóan a Black Friday alkalmából olyan kiegészítő csomagokat állítunk össze, amivel valóban jól járnak a vásárlók, és olyan termékeket kapnak, aminek hasznát veszik” – mondta Krajnyák Tamás.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS