Élelmiszert vásárolna SZÉP-kártyával? Július 1-jéig még megteheti

2022. 06. 30., 10:23

Sietnie kell annak, aki még élelmiszert akar venni SZÉP-kártyára a boltokban. Ha a kormány az utolsó pillanatban nem hosszabbítja meg a határidőt, akkor az pénteken lejár.

Sokan időzíthetik a nagybevásárlásukat csütörtökre vagy péntekre júniusban, mivel július 1-én lesz utoljára módjuk arra, hogy bolti (hideg) élelmiszert SZÉP-kártyára vásároljanak. A kormány február 1-től nyitotta meg ennek lehetőségét először május végéig, majd ezt megtoldotta július 1-ig.

Utóbbinak akkor az is volt a magyarázata, hogy így ez a határidő egybeesik az árstopokkal és a kamatstoppal. Amíg azonban a kormány nemrégiben az árstopokat október 1-ig, a kamatstopot és a hitelmoratóriumot pedig december 31-ig kitolta, a SZÉP-kártyás élelmiszervásárlás folytatásáról nem határozott. Elvileg természetesen akár az utolsó pillanatban is bejelenthetik a SZÉP-kártyás élelmiszervásárlás további fenntartását, de döntés hiányában ez a lehetőség július 1-én megszűnik – írja a Bank360.hu.

Akinek tehát van SZÉP-kártyája, és még ki akarja használni azt egy nagybevásárlásra, annak sietnie kell. Mindegy, milyen kártyája van valakinek, illetve melyik zsebben (alszámlán) van rajta pénz, mert bármelyiket használhatja erre a célra. A kormány ugyanis már az élelmiszervásárlás megnyitása előtt átjárhatóvá tette ezeket a kereteket. Így a SZÉP-kártyások bármilyen célra, illetve alszámlára (szállás, vendéglátás, szabadidő) kapott pénzüket felhasználhatják a rendszeren belül bármire, például a szállás keretükből is vehetnek élelmiszert. Ez a lehetőség egyébként július 1. után is tovább él, a jelenlegi szabályok szerint egészen december 31-ig.

Nagyon nem kell keresgélnie annak, aki még gyorsan élelmiszert akar venni a SZÉP-kártyájával, hiszen lényegében az összes nagy lánc lehetővé tette a boltjaiban ezt, és a vevők az eddigi tapasztalatok szerint öntik a pénzt a kártyazsebeikből erre a célra. Több ezer új bolt csatlakozott elfogadóként, és az élelmiszerkereskedők jól spekuláltak, hiszen az eredetileg május végéig élő lehetőség még kapott egy hónapot.

A boltokban egyébként nem szűnik meg teljesen a SZÉP-kártyás fizetés lehetősége, hiszen bizonyos helyeken a kínálatban szereplő, meleg ételeknek számító árukat továbbra is lehet vásárolni, amennyiben az megfelel a vendéglátásra igénybe vehető termékek kritériumának, és az üzlet elfogadja erre a SZÉP-kártyát.

Pénteken 24 óráig pedig árgus szemekkel figyelheti mindenki, hogy vajon nem jelenik-e meg egy éjszakai kormányrendelet a hagyományos bolti élelmiszerek SZÉP-kártyás vásárlásának meghosszabbításáról.

Az árstopokra nem kell figyelni, hiszen azok automatikusan folytatódnak, ahogyan a változó kamatozású lakáshitelekre előírt kamatstop is. Júliusban a hitelmoratóriumos adósoknak lesz dolga, hiszen ők csak akkor élhetnek augusztustól is a törlesztési moratóriummal, ha július végéig újra nyilatkoznak erről – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 12., 21:45
Ki választhatja, milyen nyomtatványon, milyen határidővel? Kell-e arányosítani, hogyan áll át a pénztárgép, mi a teendő a már kiállított számlákkal, nyugtákkal? A NAV honlapján már elérhetők a válaszok a legtöbbeket érintő kérdésekre, jó néhány speciális eset megvilágításával egyetemben.
2025. 02. 12., 13:20
2025. január 2-től jelentős változás lépett életbe a személyi jövedelemadótól mentes juttatások köre tekintetében. A módosítás a sérelemdíjak adómentességét érinti, szigorodtak a feltételek az adómentes kifizetésekre vonatkozóan – hívták fel a figyelmet a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda szakértői.

  Rovathírek: HIPA

A beruházásösztönzésben is ki kell használni, hogy rendkívül Magyarország-barát az új washingtoni adminisztráció, és a legnagyobb amerikai cégeket is ösztönözni kell magyarországi befektetésekre – hívta fel a figyelmet Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A magyarok először idén tehetik meg, hogy ingatlan célra fordítsák a nyugdíjpénztári megtakarításaikat. Herman Bernadett, a Bank360 vezető szakértője ennek a lehetőségnek az előnyeiről és hátulütőiről, valamint a pénztárakra gyakorolt jelenlegi és távlati következményeiről is beszélt a BizniszPlusznak. Szóba került az is, hogy milyen hatással volt a nyugdíjvagyonokra a részvénypiacok tavalyi sikere, illetve hogy milyen tényezőktől függ a gyarapodás az idei évben.
2025. 01. 17., 08:20
epizód: 2025 / 2   |   hossz: 24:49
A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő, így a kétgyerekes családok az év második felében már nem havi 40 ezer, hanem 60 ezer forint adót és járulékot takarítanak meg. Nem mindegy azonban, hogy mikor és hogyan nyilatkoznak erről a dolgozók, miközben a munkáltatóknak is érdemes odafigyelni az ezzel kapcsolatos változásokra. A legfontosabb tudnivalókról Honyek Pétert, a PwC Magyarország személyi jövedelemadóval foglalkozó területének igazgatóját kérdeztük.
Az amerikai vállalat éppen Budapesten nyitott irodát, hogy a magyar fővárosból kiindulva Európában és Ázsiában is terjessze a forradalmi alumínium-újrahasznosító technológiáját. Az Austin AI Europe a kontinens klímacéljai felé lökdösi mindazokat a gyártókat, akik nem csak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a költségeket is visszafognák – közvetlenül hulladékból származó, azonnal feldolgozható alumínium újrahasznosításával. A részben vagy egészben a timföldgyártást is kiváltó megoldást a cég hazai munkatársai, Demmer Dóra és Cholnoky Miklós mutatták be a BizniszPlusznak. Ismerje meg közelebbről a fenntartható alumíniumgyártás úttörő rendszerét, amely Magyarországról folytatja útját a világhír felé!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS